Hanyecz István - Ősz

Hanyecz István
Ősz

Októberi napok jönnek csendesen elsettenkednek
Mifelénk már csak a hideg zordon szelek tévednek
Még makacson csüngő faleveleken éneket zengnek
Majd vidáman libegve landolnak földjére a kertnek

Fa levelén kövér esőcseppek vígan szökdécselnek
Mint fénylő gyöngy megannyi szemünkbe szöknek
Játékos hangon ágak közt ők vidáman csillingelnek
Sok ezer fának megsárguló levelét földre tepernek

Bokrok fák érett levei egymással versenyre kelnek
Sárga barna színűek ágon csüngve aranyló levelek
Kerteknek sokszínű virágai e táj elöl már elszöktek
Keblére a jó öreg ősz évszaknak ők elsőként siettek

Hűlt helye van lomboknak s kopár ágak meredeznek
Madaraknak búcsúztató éneke kórusban csengenek
Siratva csodás nyárnak melegét kedvesen csivitelnek
Felcsöpörödtek otthonra leltek de ők már útrakészek

Vándor madarak ők nagyszerő repülői természetnek
Gazdag ősznek bőséges termésén még ellegelésznek
Szárnyaikat serényen levegőben fenn megfeszítenek
Az előttük álló hosszú útra alaposan ők felkészülnek

Ki tudja mi vár reájuk az egekig felmagasló hegyek
Ott rónaságnak lankái amelyek végtelennek tűnnek
Amikor útra kellnek akadályokat bátran leküzdenek
Hosszú a repülés az újhazába rajokban költözőknek

Megesik hogy áldozattá válik némelyikük tengernek
Hosszú úton meg-megpihennek s mégis odavesznek
Utaznak még szállító hajókkal is amire délre leérnek
A megértő emberiség ezreknek segítőn elébe sietnek

Makacs levelek is utoljára magányosan lengedeznek
Majd búcsút intve fának ágnak földre leereszkednek
Mint utolsó katonái a nyárnak ők is csatát vesztenek
Halomba söpri őszi szellő zizegve őket megrezzenek

Majd ismét önfeledten játszva a földön kergetőznek
Övezik cikázó szellők simogatását vele ellenkeznek
Rövid életüknek fákon búcsút intve az idei idénynek
Engedelmesen a kertet rendező kezeknek seprűknek