2013. február 28., csütörtök

Szomorúfűz - Télűző - Tavaszodó



Szomorúfűz

Télűző - Tavaszodó

Meghasadt a jég a tavon és olvadásnak indult. A kis madarak ide-oda röppentek, de még nem találtak maguknak ennivalót. Vissza-visszatértek a madáretetőkhöz. Csivitelésükkel ébresztették a természetet. A Nap kibújt takarója alól, a jeges vízben csillogva, árnyakat rajzolva a fák köré. Még a távoli harangszó is másként zengett.



Enyhe szél bújócskázik a bokrok között, az őszről maradt leveleket kergetve.

Óhajtjuk az aranyló napsugarakat, rügyfakadást, a csipkés ágakat a tavaszi virágok virulását, az enyhe szellő kacagó játékát, az azúrkék ég alatt álmaink, s érzéseink ébredését, reményét.



Újul a Föld színe. A szürkészöld árnyalatok, az örökzöldek is élénkülnek A kopasz faágak duzzadnak, rügyeket bontanak. A fűzfákra apró hajtásokat ölt a Kikelet. Hamarosan zöld selyemhajat, lombot növesztenek a bokrok, a fák. Közöttük  szellőtündérek csilingelő

kacagása hallik. A réten, a mezőn vidáman járják táncukat.



Galambok röppennek fel csoportosan, visszaszállva a tetőre. Turbékolva köszöntik egymást. Az égbolton felhők kergetőztek, közülük ragyog ki az azúrkék horizont. Tavaszi illatokat áraszt a Föld. Az alkonyban bíbortakarót terít a Nap.

¤

Enyhén simogató szellő
Csicsergő, repdeső madarak
Guruló, aranyló napsugarak
A természet öléből nő a
viruló, zendülő Kikelet:
Szeretve szeretni, amennyire csak lehet!

Tóth Árpád - Március; Márciusi napsugár



Tóth Árpád

Kora márciusi napsugár

A végtelenből jött, de a platánok
Hallgattak, a sok zord, kevély sudár,
- Csak villámtól reszketnek a titánok,
Mit nékik egy kis halvány sugár! -


S ő félve zuhant alá, a mogorva
Törzsek közül oly sötét volt a kert!
De lenn egy csöndes, paraszti bokorra,
Egy alázatos, vak pajtársra lelt.


Akkor a sugár szelíd aranyszája
Súgott valamit s meghalt a sugár,
Ám megszületett március csodája:


Ezer rügy-szemét rányitotta már
A vak bokor az elámuló estre,
S minden szeme a Végtelent kereste.
¤

Tóth Árpád

Március


A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát, s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál...


És reszket a liget, mint zsenge szűzlány,
Feszül ezer kis lombkeble keményen,
S a város, ez a bús tüdőbeteg
Gyári munkás is mozdul: karjait,
A vézna gyárkéményeket kinyújtja,
Beszippantja a távoli illatot,
És mámoros, gyulladt dalokba kezd.


Ó, gyúlt világ, ó, drága március!
Rügyek, szerelmek, forradalmak
Évadja, - a villámló ablakokban
Celzius-létráján riadva kússza
Az izgatott higany-szál: a vén
Hűlő világnak újra láza van:
Trilláz a fényben reszkető magas
Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény
Rigóhang, egy inas-száj szurtos füttye,
S rekedt autótülkök, biciklicsengés,
Sikoltó sín, trappos paták alatt
Az utcakő gránit feleselése,
Harang, rikkancsok, anda zongorák
Skálája a politúros homályból
S az emberi lélegzés halk zenéje
Szédülten szaporázza ritmusát.


Ó, most minden zugát e messzi gömbnek:
tág tengerek zöld ínyű habtaréját,
Folyók parallel partját, ifjú erdők
Testén az átnyilalló édes allét,
A földeken a millió barázdát
És minden városok sűrűn rakott
Ragyogó ház-sorát valami vad vágy
Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,
Hogy vélük e setét föld felrikoltsa
Örök dacát a titkos végtelenbe:
Ó, élet, élet, élet, Március!


S konok trónusán reszket a Halál.


Wass Albert - Március



Wass Albert

Március


Ma jött az első vad tavaszi szél

szőkén lobogva és bomlott-merészen,

pirosan, mint egy korai virág.



Összezörögtek a fekete fák:

megannyi sok titok tudója,

rejtelmesen és titkolódzva  súgtak…

Egy rügy kidugta kíváncsi fejét,

rózsaszínné mosolyodott egy felhő,

valahol egy cinke

hangolni kezdett egy új zenét:

„Tavasz! Tavasz! Tavasz!”

Este volt, és olyan volt az erdő,

mint egy iskolából szabadult kamasz.



Ma jött az első vad tavaszi szél

szőkén lobogva, és bomlott-merészen.

Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen:

én csak a te két szemedet néztem!

Áprily Lajos - Március



Áprily Lajos

Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.



Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.



Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?


Kondra Katalin - Március



Kondra Katalin

Március


Tovább nem vár
A megbomlott idő,
A kipattanó rügy
Nem tér vissza


Elindultunk
Az élet felé
Hazatért már
Minden gólya


Nincs megállás,
Jönnöd kell tavasz!
Rázd le magadról
A tél bilincsét


Társulj a nappal
Ő segít majd
Feloldani a föld
Jégszívét.


Ó Március
Segíts te is!
Ne hagyd, hogy
Jussod elrabolják,


Szabadság hordozó
Gyümölcsoltó te,
Hogy hírneved
Hóba tiporják.


Legyél ugyanaz,
Aki voltál 1848-ba,
Gyűjts erőt és
Támadj fel újra!

Csorba Győző - Március



Csorba Győző

Március


Az omló városfalat is fölgyújtotta a fény.
Kövér dongó sütkérezik, ráért meghízni már.
Hosszú volt, hosszú volt a tél,
azért csak vége lett,
és tavasz lett, habár
nem látni még sehol virágot, levelet.


Egy régi őrtorony helyén épült az én szobám,
a város fölött magasan. - Ma is még őrtorony,
mert csönd van itt, csönd s jó magány,
békén fürkészhetek
a földi dolgokon,
magamba s messzire egyformán nézhetek.


A szótól lassan elszokom: nem őrök dolga ez,
vagy olykor csak, s ha olykor is, mindig haszontalan.
Hallgatni s látni érdemes:
a szép törvényeket,
magam és nem-magam,
a vonzódásokat és idegenségeket.


A szótól lassan elszokom, s a szó tőlem szökik: -
de több az élet, mint szó, nem is fáj már nagyon.
S most újra élet ütközik,
most élet ütközött
a fosztott tájakon,
új élet ütközött életeim között.


Új élet, biztos folytatás, a műnél biztosabb,
nemcsak jobb részem őrzi meg - lényem minden színét:
a fényeket, az árnyakat,
az el nem mondhatót,
a lényeg lényegét,
a csak megélhetőt, az egyetlen valót.


Ó, kétszeres tavasz! Tavasz kívűl, tavasz belül:
kislányom, duzzadó rügyek, szikrázó fény-eső,
feltámadás köröskörül,
viharzó győzelem,
tenger piros tető,
játszó füst-pántlikák a víg kéményeken!


Forgó galambraj, porlatag-kavargó hangyaboly,
elvillanó gyík, mit-tudom-miféle száz bogár,
a fogyhatatlan föld alól
kitört makacs füvek,
melyek most a kopár
határt zengő színű mezzel díszítitek!


Ó, élni együtt induló csodálatos sereg!
Az őrtorony lakója, én, kinél régóta már
a halál vendégeskedett,
ajtóm és ablakom
kitárom: halál
helyett ti osszátok meg ágyam, asztalom!

Kormányos Sándor - Március



Kormányos Sándor

Március


Fürdik a fény a nád-tocsogókban
jó szagú álmot ringat a rét,
illan a szellő langy mosolyával
fésüli át a fák tetejét.


Vágya ha pattan zöld szemű rügynek
cinke dalától hangos a táj,
zeng a magasban szárnyal a széllel
hirdeti: most már nyitni muszáj!


Hajlik a fűzfa szőke hajában
árad a fénnyel víg kacagás,
átfut a tájon messzire lüktet
újra a ritmus: szívdobogás.


.kaktusz - Március - a Kikelet hava



.kaktusz

A sokáig várt hónap,
a „kikelet” hava,
azok közé a sellőhöz hasonlító
társai közé sorolható,
miknek más az eleje, és más a vége:
március kezdete még a tél,
de a folytatás az már a tavasz,
ha innen nézzük: még,
ha onnan figyeljük: már,
s ha márciusban hó esik is,
jogosan esik,
akkor is, ha itt-ott
már a tavasz virága nyílik…
mert ebben a hónapban
lehetséges minden,
a tél rúghat még nagyokat,
de az is előfordulhat,
hogy türelmetlen a tavasz:
nyílik az az apró, esendő,
de gyengeségét meghazudtoló virág,
kis csilingelő fejével,
ha kell, még a hó alól is
kíváncsian tekint ki a hóvirág …
márciusban semmi sem biztos,
eshet a hó is, lehet sok szép tavaszi nap is,
hol az egyik,
hol a másik győzedelmeskedik,
ma még hideg tél van,
holnapra megérkezik a tavasz,
de lehet, hogy a zimankó nem hagyja magát,
s harmadnapra ő veszi át az irányítást:
az ember pedig hol kigombol,
hol pedig nyakig húz kabátot,
egyedül, az az apró kis fehér virág,
ami jelzi biztosan,
legyen akár hosszú, hideg a tél,
vagy gyorsan érkező tavasz,
hogy a télnek vége hamar,
hogy a tavasz a kertek alatt itt jár.

2013. február 27.

József Attila - Március



József Attila

Március

A föld alól a gyors csírák
kidugják fejüket,
a fák, mint boltos áruját,
kirakják a rügyet,
kamaszok arcán pattanás,
férfiajkon a csók,
mind egy repeső kapkodás,
a szoknyák lobogók,
s már itt és ott fölhangzanak,
elűzve kint , fagyot ,
a szívbe húzódott szavak,
eszmék és kardalok.


Heltay Jenő - Március



Heltay Jenő

Március


A Rózsadombon már tavasz van,
Dőlnek az édes jó szagok,
Az új madár a régi ágon
Nem énekel még, csak dadog.


Próbálja szárnyát, csiripelget,
Kinéz a fészek peremén,
Köröskörül hány friss rügyecske,
Hány új kukac, hány új remény!


Én, tolla vesztett vén madár, ki
Átdideregtem a telet,
Talán utószor ünnepellek:
Szervusz, te kedves kikelet!


Mikor fölérsz a Rózsadombra,
Tündérkirálynő közeleg,
Rímek csipognak körülötted,
Szapora, olcsó közhelyek.


Tündérkirálynő! Cifra jelző
Nyüzsög nyomodban, rengeteg!
Jöttödre, illő tisztelettel,
Ma én is hárfát pengetek.


Dal vagy, virág vagy, napsugár vagy,
Idők vén fáján ifjú ág,
Álom, remény, vágy, szerelem vagy,
Élet, szabadság, ifjúság.


És még mi minden! Jó jövendő
Annak, ki fáradt, gyönge, bús,
Mosoly, derű, fény, biztatás vagy,
Ezerszer áldott március.


Evoé! Itt vagy! Balzsamoddal
Hűsíts sok égő sebhelyet.
Tudod-e még, ki voltam egyszer?
Emlékezel rám, kikelet?


Én voltam az, ki...ej, no, mindegy!
Jött sok vad év, zord sáska-raj.
Öreg vagyok már. Új tavasz, te
Fiatalabb vagy, mint tavaly.

 
Szoríts magadhoz. Jöjj, ölelj meg,
Mint rossz fiát a jó anya.
Szálljon feléd, ha elbúcsúzunk,
Lelkem utolsó sóhaja.


És vidd magaddal ezt a sóhajt,
Fájó, szerelmes levelet,
Ki tudja, hogyha újra eljössz,
Találkozok még teveled?


Habár ez többé nem divat ma,
Nyújtsd búcsúcsókra szép kezed
S nevess síromra akkor is majd,
Mikor már régen nem leszek.

Jószay Magdolna - Csendben megsimítaná



Jószay Magdolna /Magdileona/

Csendben megsimítaná

március végi este.
Tavaszillat árad, s a levegő
üde, hangos madárdallal tele.
Kívülről látott önmagam
kínlódva poroszkál hazafele.

Álmatlan égő szemekkel
vonszolja magát, mintha
a világ összes terhe-baja
húzná a nyakát a föld fele.


Roskatag porhüvely,
húzd ki magadat!
Fáradtan cibálod
fájó nyomorodat,
terhed súlya válladat nyomja,
egyúttal sajgó szívedet is szúrja.


Apád mit szólna,
ha látná, összeomlasz
életed súlya alatt?
Anyád mit szólna,
ha rázúdítanád
minden bánatodat?

Anyám mit szólna? -
kérdem önmagamat.
Nála nincs feltétel.
Ő ért, szeret, ismer…
némán nézne talán,
s csendben megsimítaná
a hajamat.

Nagy Csaba - Hólepte



Nagy Csaba /Gyémánt/

Hólepte 


március gördül
újra ím,
e szárnyakat öltő
lét-időben Veled,
mert úgy száll, s csak száll
tova
minden markomban
szorított perc,
benne az érzés,
a pillanat-kék,
s tündöklő szerelmed.

Őszünkben forgó,
csókoktól égő
március ez,
hol
fellegben él az ág,
s ha leveletlen is
ébredez a hajnal,
még
vágyakat terem,
szememben virág,
szirmaid velem,
mögöttünk
mosolyra derülve
lépnek tova
a hólepte görbe fák.

Tóth Roland - Március



Tóth Roland /Sentenced/

Március


A szél
meg-megiramodó
nyegle kamasz
de a domboldalon mégis
barkaágat gombol a Nap


vidáman pörsen a kankalin
mint árokpartra szórt
sárga fillérek
szégyenlősen
pár gyémánt-rügy is kikacsint
mert a fák tövében krókuszokkal
szeretkeznek a méhek


lassan finom vibrálásba kezd
az ásító mező
és a horizont melegedő platniján
kormos hasú
felhő-pászkákat
sütöget a délután


Gyóni Géza - A márciusi akarat



Gyóni Géza

A márciusi akarat


Még itt is él ő, még itt is arat
A hó alatt, a jég alatt:
Sziklákat váj és töri a falat,-
Testvér, testvérem- itt is él
A márciusi áldott akarat.


Napfényre vágyni jégburok alól
A füvek lelke, mondd, kitől tanul:
S hogy kelyhét a napnak kitárja,
Ki kényszeríti a gyöngyvirágra?
Ki pattant rügyet a fa gallyán?
S a sebzett törzs, a bús aggastyán,
Kinek parancsát hajtja végre
Mikor friss vesszőt küld ki a napfényre?


Fában, gyökérben, földben, föld alatt
Mindenütt ő él, ő vet, ő arat
Testvér, testvérem, hisz látod magad:
Burkokat tör és minden bús falat
A márciusi akarat.


Napfényre jutni, mint a réti fű:
Lelket kitárni, ó, mily gyönyörű:
Megfényesülni, mint a színarany:
Kivánni, ami mocsoktalan:
Napban fürödni tiszta hajnalon:
Rettegni, ami szenny, alom:
Sóvárogni egy tisztább lakot:
Hol nincs gonosz szív, nincs csak meghatott:
Nincs önzés, testvért gázoló:
S boldog partot mos a folyó:
Nincs lenézett zsidó, paraszt:
S könnyet csak a hála fakaszt.
hol ember teste nem piaci jószág:
S egy isten parancsol a jóság:
Hol a legszebb szó: adni, adni, adni-
És egy a törvény: testvérül fogadni.


Testvér, testvérem, hol legyen e hon,
Melyről rab éjen álmodom?
Testvér, testvérem, nagy-messze, ahol
A szent fák ága most vérbe hajol,
Kárpátok ölén, szent folyók felett
Veri már fényét ez a kikelet.


Testvér vetve már az ágy,
Hol testet ölt a messiási vágy,
Mely golgotát járt annyi-annyi százszor:
Mi Eldorádónk- egy akol, egy pásztor.
Testvér, kit zárnak bús börtön-falak,
Testvér, testvérem, el ne hagyd magad!
Hisz itt is él ő és arat
A hó alatt, a jég alatt-
Csak szívvel néki add magad.
Mert öröktől volt és munkál örökre
Szebb napra vágyó tavaszodás lelke:
A márciusi, áldott akarat.

Molnár Szilvia - Márciusi színjáték



Molnár Szilvia

Márciusi színjáték

http://www.youtube.com/watch?v=R522UGo6tQY   


március piheg
lábra áll
a virág
ballag a hó közt
fehér topánkában
tavaszillatú fényben
mégis látszik
hideg éjszaka táncát
csillag megtöri
úgy őrzi
jövendölt
háromszáz darabig

s meggyújtja a
maga fényét is.

2013. február 26., kedd

Szomorúfűz - A szerelem ...



Szomorúfűz

A szerelem ...

„Egy lépés a szeretet, - a szerelem sok apró

Csak elindulni nehéz, de hidd el, megoldható

Hiszem, kicsi a távolság, lassan legyőzhető

Egy apró lépéssel minden eldönthető

Csak egy lépés a távolság? Fogadd el az érzést,

Hisz szeretsz, kérlek, tégy felém egy lépést

Lassan bízzál bennem, ne siess el semmit

Tudom, - Nálad jobban nem szeretek senkit”

*

A szerelem korhatár nélküli. Mikor a szemek mögött alkony száll ránk, s a lombok között láthatatlan lelkek szárnyalnak. Életünket árnyak ölelik, de egy új szerelem indul feléd. Hogy elszállt feletted az idő, hogy hajad fehérre festette, szíved dobban és a szerelem érzése ölel át. Szemed ragyog, fények életre keltik, selymesen mosolyog. Elfelejted búdat, bánatodat, gyógyítja fájó, sajgó lelkedet.

Boldogan merülsz el az érzésben. Szíved fényeket sugároz, lángot szór szerelmed felé. Elmerülsz szeme tüzében, a Hold és a csillagok fénye ragyog, visszatükröződik belőlük. Beszívod illatát, féltve öleled át. Féled az elszálló pillanatot, lelkedbe vésed a mozdulatait, a szíved issza szavait. Megfékezni nem tudod, de nem is akarod az érzést, ami szárnyaltat, magasba emel. Úszol a felhőkkel, táncot jársz a széllel, szárnyalsz a madarakkal, dallamokká lesz minden egyes perc, amit vele tölthetsz. Hiányzik kegyetlenül, ha hosszabb ideig távol van tőled. Lehunyt pilláid mögött is őt látod. Reszketsz minden érintésétől, repülsz az érzésben.

Szijártó Péter - Kettesben



Szijártó Péter
Kettesben

megfürödtem a mai szélben
tiszta lettem és észrevétlen
súlytalanságot loptam a szívedbe
s megkerültem a világot, s velem Te
megkerülted a világot

a boldogság apró szemcse
apróbb mint a jószerencse
éreztem már az elején
a legszebb részem lettél, s veled én
a legszebb részed lettem

és most minden lélegzetben
ott van ez, és lehetetlen
többé nem látszódni, eltűnni
csak megfürdünk majda szélben, együtt mi
milliók között, kettesben

Boda Magdolna - Töredék



Boda Magdolna
Töredék 

Az üvegen túl az éjszaka,
ideát pedig a lámpa
gyenge fénye,
szép szavak,
...és az emlékek polkát járnak
az ablakom alatt.
Markomban függönyöm széle,
virrasztok, s álmaimban,
a csipkén átszűrődő éji fények,
neonok pislogó fémes kékje.
Arcom arcod tükörképe.
Micsoda különbség:
az üvegen túl az éjszaka,
ideát pedig a lámpa
gyenge fénye.
Kinn: te,
idebenn: én, magam.

Káli László - Aznap



Káli László




Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
valami sosem hallott dallamra, és akár csak
papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.
Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
a magasban, fel, a felhőtlen kékségben, mert
boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
a Világon ebben a pillanatban. Hiszen enyém
a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
föld s az ég…! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!
Mint a legszebb virág a réten… Nem enyém,
nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.
Aznap lehalkították suttogásukat a lombok…
És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
fonja át a szívemet. A fűszálak táncoltak talán,
vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon.

Bodó Csiba Gizella - Egyszer vissza fogok jönni



Bodó Csiba Gizella
Egyszer vissza fogok jönni

Egyszer vissza fogok jönni,
ablakokba könyökölni,
mikor már nem várnak,
rég elfeledtek, nem hagytam
örököt gyermekeknek,
egy négysoros maradt utánam,
benne sajog a hátam,
mert fájdalmait felpakoltam
mindazoknak akik kérték,
akik nem látták a végét
egy körnek, mert hogy nincsen,
hála bugyog szemeimben
mellyel már csak alig látok,
s Ti sem láttok, de itt hagytam
Nektek a világot, mert Ti egy
darabját akartátok. Én meg
az egészet kaptam, az egész
világot ringattam,
Isten térdén
örök gyermek,
ajándékkal visszajöjjek!