2013. július 29., hétfő

Szomorúfűz - A hajnal elhozza ...



Szomorúfűz

A hajnal elhozza ...

A napsugár lesimítja a fájdalmakat, a fáradtságot.
Ringatja a szíveket – fürdeti az áldott fényben.
Kinyílnak az égbolt szemei, sejtelmes árnyak az estben,
a végtelenben sziporkázó csillagok, tücsök szerenád.
Álmatlanul telő éjszakák, holdfény ragyogta homlokok.
Ágyad szélén ülsz, vagy nyitott szemmel figyeled az éj csöndjét.
Forgolódsz nyugtalanul, míg az álmok megtalálnak, elringatnak.
Felszakad az éjszaka bársonya és a hajnal elhozza a reményteli új napot

Horváth István - Utószó



Horváth István

Utószó


A lét saras úton tapos,
s ha kiönt az ár,
rohanó koszos, habos
hullámba zár…
Fájva csiszol, formál
szürke kövek között…
csak hogy tud mi a normál,
hogy érezd a hiányt,
ha valaki régen őrzött!
S most a sors kihányt…
Mert minden emlék, minden álom
tova száll, elszalad…
hiába próbálom
megtartani a víz alatt…


mert e falakról a hang visszacseng,
aztán nem marad más csak néma csend…

Kondra Katalin - Szavak nélkül



Kondra Katalin
Szavak nélkül

Hallgatok és nézlek,
Nem mindig kell a szó.
Ha te is csak néznél, az
Kevésbé volna fárasztó.
Beszéljen helyettünk
Az erdő, a patakcsobogás.
Õk láttak minket szeretni.
Nem tudja úgy senki más,
Mit jelent Szeretve lenni.
Mikor fényedre árnyék borul,
S nem tudsz magadon nevetni,
Mert férfiasságod lekonyul.
Akkor jöhetnek a szavak.
A tett itt már mit sem ér,
Talán lesz, aki elhiggye,
Hogy józanságod többet ér.
Hallgatok és nézlek,
Mivé lettél, s én
Melletted mivé leszek.
A táj úgy nem változik,
Ahogy lelkemben az érzések,
S a szerelem, olyan
Mint a harmat, felszárad,
Amikor hõség hevít.
Megperzsel, fájdalmat
Okozva, majd
A füsttel elrepít.

Mészöly Gábor - Édesemnek



Mészöly Gábor

Édesemnek

Két kezem kelyhébe suttogom neved,
Hogy érinthessem a varázst,
Ím, része lettem, és részem lett neved
Nem kívánok már soha mást.


Idő, és a tér, mint végtelen zuhatag,
Mossa nyomtalanul a kort,
Hol létünk, mint virágeső,
Csak múló boldogság, mi volt.


Bókolnék neked szüntelen, mint bánatos lovag,
Csak láthassam egy röpke percre
Csillámló mosolyodat!


Tavaszom lenge tündére, bódíts el szép szavakkal!
Hogy kóbor fantáziám minden éke
Feléd suhanjon éjjel, s nappal.

Ecsedi Éva - Maradj itt



Ecsedi Éva
Maradj itt

Vágyom hogy magadhoz ölelj
Ne engedj fogd meg kezem
Csillogó vízbe merült testem
Érintsd s ha lágy csókod
Forrón követeli szám
Hagyom engedem tovább
Érezem
Harmatcsepp
Hullását bőröm bársonyán
Mint nyári hajnalon
Kéklőn vibráló szirmokon
Megnyugvást hozol
Ájult vágyainkat ringatja
Hűs szellő
Vigyázva simítja
Arcunkra öröm mosolyát
Egymásban gyönyörködő
Szemünk tükör-tisztán vetíti
Ragyogó szerelmünk
Oly jó veled
Oly jó veled
Maradj itt örökre

Kormányos Sándor - Furcsa gondolatok



Kormányos Sándor

Furcsa gondolatok

Eltöprengek néha
azon, milyen vagyok,
s mért zaklatnak folyton
furcsa gondolatok.

Mi okból születtem,
jöttem a világra,
s miért álmodozok
ha tudom hogy hiába.

S a sorsom vajon tényleg
meg van írva régen,
és ha majd meghalok,
csak eggyel tovább léptem?

Majd ha talán újra
meg fogok születni,
a hajdanvolt önmagam
fogom-e keresni?

Emlékszem-e rá hogy
ki voltam én régen,
s hogyan ragyogtak rám
a csillagok az égen?

Hogy sírtam, és nevettem,
néha boldog voltam,
és a magam kárán
mennyit megtanultam?

Zsonganak fejemben
e furcsa gondolatok,
bár tudom hogy hiába,
választ úgysem kapok.

Gősi Vali - Ha lenne egy dal



Gősi Vali
Ha lenne egy dal

ha szirmairól
hűvös harmatkönnyet is
áldozna lágyan
ám a fűre simulva
hervadna el a virág

és fészke után
ha fecske sírna árván
lennék fa lombja
várnám és befogadnám
fodrozó levél alá

s reszkető fényben
a felhőkhöz bújó nap
ránk mosolyogna
hullhatna hűvös zápor
szivárvány óvna

ha lenne egy dal
melynek dallama hosszan
lágyan altatna
halkan hajolna fölém
újra a hajnal veled

.kaktusz - test a testből - vér a vérből



.kaktusz

Tudod arra gondoltam,
hogy van szeretet, alapszeretet,
amikor két embert összeköt
a veleszületett kapcsolat,
test a testből, vér a vérből,
test-vér,
valójában az ember
a másikban is magát szereti,
mintha csak kettéosztódott volna,
pedig a lélek az a saját,
az ő szeretete másféle szeretetre vár…
szereti a gyermekét az anya,
legyen az bármilyen,
kit idegenként talán látni se bírna,
szereti, mint a kívül hordott testét,
szereti benne magát, istenként…
magasabbra emelkedik az érzés,
amikor az anya a gyermekét,
a gyermek az édesanyját,
mint egy másikat,
egy rajta kívüli lényt képes meglátni,
megszeretni önmagáért,
ki szerethető idegenként…
míg valaki a másikban
szereti csak magát,
addig szeret önzőn,
elengedni nem képes,
s ha elmegy mégis,
a testének egy darabját viszik:
de természetes elengedni,
természetes, ha a másik
éli a saját életét,
ha úgyis összeköt a lélek,
az önzetlen szeretet…
és mikor egymást idegenként
szeretik meg lépésről lépésre,
nem alapból,
mint a testéből, véréből valót,
akkor a szeretet által válik olyanná,
mintha egy testből
és egy vérből lennének valók,
már az önzés veszélye nem fenyeget,
mert előbb olvad össze a két lélek,
rokonná az teszi a testet.

2013. július 25.

Boda Magdolna - Mindig elkerüljük egymást



Boda Magdolna
Mindig elkerüljük egymást
Amikor nem vagy itt,
mélyebben létezel bennem,
mint legmélyebb
csöndben a csönd.
Én ilyenkor
csak vándorolok,
magamból is kivetve,
árván, száműzetve, -
és keresem a dalt
és a reményt,
hogy egy napon
majd találkozunk
mi ketten
a metafizikai létezés
sűrű hálóján
túl,
az itt és ott
kereszteződésében
és felismersz a
csalogány énekében.

Scheffer János - Szerelem



Szerelem


Én már tudom, hogy te vagy az akire vártam,
Te vagy az kit álmaimban annyiszor láttam,
Kit oly sokszor elképzeltem, de most már tudom,
Te vagy az, akinek a szerelmemet adom.

A pillanat üres, mi Nélküled telik el,
A perc néma marad, amikor nem vagy velem,
A napok egyre hiábavalóbban telnek,
A hetek is, amikor nem vagy mellettem,

Veled a pillanatok kitöltik a lelkem,
Akárhová megyek, nem találom a helyem,
Együtt mintha a gyorsuló idő is megállna,
Felébred szívükben a szerelem szárnyalása.

Amit szóval elmondani Neked még nem tudok,
Tollat fogok , versben írok néhány gondolatot,
Eszünk még óvatos, de szivünk már szaladna,
Gondolkodj még, de fontosabb a szív dallama.

De jó is lenne eszünket egyszer félretenni,
Nem gondolni másra, csak nevetni, egymást szeretni,
Akkor a szerelem elmos mindenféle gátat,
Mit az ember évek során épített magában.

A pillanat eljön, egyszer egymás elé állunk,
Szivünket ott egymás felé, őszintén kitárjuk,
Ott eloszlik a kétely majd és bizonytalanság,
Megmarad a szerelemünk és a szent bizonyosság.

Addig az idő lassan, kegyetlenül pereg,
Nézem a naptárt és számolom a perceket,
Mindig kereslek Téged, néha megtalállak,
És közben egyre csak várlak, csak Téged várlak.

Helen Bereg - Ha lehetne



Helen Bereg

Ha lehetne

Felejteném, ha lehetne
a múlt megvarasodott fájdalmát,
bensőmbe kövesedett emlékek
sziklaként őrzik, nem hagyják.
Súlyuk tonnányira nőtt éveim alatt,
földhöz préselik verdeső szárnyamat.


Nézem ott fent, mily jó lenne,
repülnék boldogszabadon,
virággá nyílna minden mag,
mit évek alatt eldugdostam.


Megvalósítanám a Rég terveit,
valósággá álmodva jelenem.
Mezőn szaladnék tomboló viharban
pörögve villámot érne kezem.


Mennydörgéssel együtt zengne
szívemből gördülő kacajom,
földre hullnék esőcseppel,
fű illatába temetném arcom,


ha lehetne, de nem lehet.
Múltam nem engedi lelkem,
csak vágyam szállhat ott fent.

Serfőző Attila - Akkor



Serfőző Attila

Akkor

Akkor szemembe csobbant alakod,

s te raboddá fogadtál,

beköszöntek  varázsló napok.

Az éj nyelve bölcsen simogatott.

Hamvas fényedben élek,

gyöngyeidben fürdök boldogan,

nem félek…

a holnap még oly’ messze van.

Meztelen vágyaim zsivaja ébreszt,

csak egy kéznyújtás,

és hajad illata újra igéz,

nyugtalan keresi helyét a kéz.

Arcodon kéj incselkedik,

sóhajod melledig remeg,

őrzöm végső  mozdulatod,

az idő innentől pereg…

Ihász-Kovács Éva - Reggeli jegyzet



Ihász-Kovács Éva
Reggeli jegyzet

Örömöm reggele ez:
ráaggatom a csönd lobogóit,
a pillanatnyi mozdulatlanság
reflexeit,
a napsugarat: július sárga haját,
a földet-kék-szalagként-átfogó
végtelent,
lepkecikázást,
bokrok vasalt fodrait,
az isten-tenyérnyi parkot,
amely fölött  a Város döng,
gigászi méh-kas,
mozgó-szín-erdő,
messziről kicsik méhszorgalmú
emberek is,
röpdösnek köznapjuk peremén,
akár a méhek,
begyűjtik a csorgó
kalászok aranyos engedelmét:
mindennapi kenyerünket,
meghódítják a magasságot
és otthonokat emelnek a
mindenható szerelemnek,
hogy elmondhassa a megszülető,
újra meg újra
azt, ami fontos.

Maszong József - kék ragyogás ...



Maszong József
kék ragyogás...

szemeimmel ha rád tekintek
tekinteted kék tengeréből merítek

napfényes gyengéd mosolyt
mint hangod, - oly lágyan simogatót

megérintetted a lelkem
felráztál,- mondd megérdemlem?
ezt a kincset mi veled született
legszebbet mit ember érezhet

egy parányi szikra elég nékem
hogy lángolva égjen szenvedélyem
belőled áradó perzselő tűz égessen
boldogságot hozzon,- s éltessen

fényt hoztál szürke napjaimba
utat nyitottál a holnapoknak
hogy a hálót mit az élet font
lelkem köré,- most szárnyaljon

Mirian - Lehetek



Mirian

Lehetek

Bár tudnám lehunyni szemem…
s álmodnék talán - tovább - de nem. Hisz, itt vagy velem.
Valóság ez!
Nemcsak érinthetetlen…"majd" hanem: élő lüktetés, mely összeköt Veled!
Óh' mennyire…tudod, nincs is szó, mely kifejez…
csak sóhajok törik meg a varázst…
S én elkergetem, kergetném… ha tehetném, de letaglóz a vággyal teli értelem.
A Sors kegyeltje lettem, mert vagy nekem!
… s mert lehetek Neked.

2013. július 26., péntek

Szomorúfűz - Emlék-foszlány



Szomorúfűz

Emlék-foszlány

Magányosan járom útjaim
Árnyak terülnek életemre
Álmaimban élnek az emlékek
A rigófütty is egyre csendesebb
A csillagok fénye halványodik
A szél fésülgeti a fűzlombokat
Nyugalmam rég elhagyott
Szívem fájdalmasan sajog
Átláthatatlanok a zord éjek
Egyhangúak, fájók a nappalok
A fények messze széthullnak
A sorsunk sodródik a végtelenben
A dallamok egyre halkulnak
Alámerülünk a néma csöndben
Csillagszemek hullnak az éjben
Fény mögé rejtőznek a lelkek
Felszakadnak újra a vérző sebek

Hűséggel őrzöm emlékedet

Kamarás Klára - Álomhajó



Kamarás Klára

Álomhajó


Most kék vizen lebeg ezüst hajóm.

Madárdal száll felém, s oly álmodón

érint a szellő, mit fényes selyem...

Repüljünk át az álomtengeren!



Figyelj! A parton pálmák intenek,

a távolban talán egy kis sziget...?

Kit érdekel most élet, vagy halál,

ha egy-két ilyen álom rámtalál...



Tovább, tovább... nincs veszve semmi sem,

még itt vagyok, még feldobog szívem.

Még hajt a vágy, leírni azt mi jó...

Ne haggy el álom... fény... ezüst hajó...!

Tokaji Márton - Ma még enyém vagy



Tokaji Márton
Ma még enyém vagy.

A szemed fénye simogat,
ajkadon vibrál a
szó.
Gyámoltalannak érzem
magamat, ne légy oly
tartózkodó.
Vagy a csókokat temetni jöttél?
Hagyd, hogy sokáig égjen a
vágy.
De ha elkell, hogy menjél,
igyuk ki az élet utolsó
poharát.
Életem álma romokba dől,
ha nem mosolyogsz többé
reám
Ma még enyém vagy, de holnap mi lesz?
Nincs kegyelem és mentségem
már.
Bukás, kudarc, bánat az élet
ha abban csalódunk kit
szeretünk.
Minden románc véget ér egyszer,
s mi emelt fővel tovább
megyünk.

P. Pálffy Julianna - Elengedlek



P. Pálffy Julianna

Elengedlek

Ma százszor is elmondtam,
elengedlek.
Nem kötlek szóval,
és nem égetek kék gyertyát sem.
Nem oldok kötést.
A mágia nem nekünk való.


Mondják, a szerelem harc,
ám nekem nincsen kardom,
nincsen pajzsom.
Én nélküled voltam védtelen,
s szelíd páncél ölelt,
ha két karod oltalmazott.


Végtelenül múlt az idő,
ha hiányoddal mértem.
Az órák és percek mégis
megtanultak újra repülni,
s bánatpillék sem ülnek már
ajkamon nyílt mosolyomban.


Talán mást ölelsz,
talán másvalaki keresi
szemed bársonyában
az aranybarna önzést,
míg kihűlt szenvedélyed
didergő koldussá nem teszi.


(vacogó reggeleken majd őt is
meztelen álmok hidegre hűlt
teste ébresztheti)


Nem kötlek szóval,
és nem harcolok érted.
Nem oldok kötést.
Kék gyertyát sem égetek.
A mágia nem nekünk való.


Elengedlek.