2015. november 27., péntek

Szomorúfűz - Szárnyalunk a fénnyel



Szomorúfűz

Szárnyalunk a fénnyel

Az élet egy törékeny porcelán
Ijesztő réme a magány
Szimfóniák sora a sorsunk,
lágy vagy vad melódiák közt
Üzenetekkel szárnyalunk
az alkonyi égen a fénnyel,
a naplemente bíbor palástján,
az égi csarnok izzó látványában,
e ragyogó színpompában

Szeitz János - Credo



Szeitz János

Credo



5.

Jaj, ne siess így, kedves időm
A múlttal élni nehéz, de
a hajnali fények oly szépen
Simulnak az ablakomon,
S a szellői is kedvesen játszik
Hajammal, ha szerte is botja
A fésű nyomát, a vén fán
A kertben almát érlel a nap.
Még rejtőznek előlem színek
És formák a képeimen,
Rám vár még hangok sokasága!
Vágyakat éleszt az emlék
Gyengéd ölelések varázsát;


Míg álmomat űzi a gond
A kert halk neszével cseveg
A város éji zsongása,
S kacéran titkolt jövőt ígér…


Jaj, ne siess így, kedves időm,
Hagyj élni is, ameddig élek!
Jaj, ne siess így, kedves időm!

Kópis Eta - Vágyad tüze



Kópis Eta
Vágyad tüze

Vágyad tüze perzseli ajkamat.
Benne forr még a nyári hangulat.
Idő Angyal őszt kever egy üstben
Hajfürtje lebben aranyban-ezüstben.

Vállamra omlik egy árva kis levél,
Előttem avarszőnyeget zargat a szél.
Majd egy mozdulattal hajamba tép,
S fülembe dúdol, egy kedves zenét.

Szivárvány-palástját vetkőzi a tölgy,
Ködfátylat borít rá a sokszínű völgy.
Smaragd, zafír már az avarszőnyeg,
Csak nekem egyedül múltról regélnek.

Hallgatom. Vágyam újra izzik, égett,
Ó, csak láthatnám, ahogy felébredsz.
Nyarunk emlékét szívembe rejtve,
Maradjon nekem kettőnk örök szerelme.

Németi Csaba - Ráérek!



Németi Csaba
Ráérek!

Az élet rendje, nem a világ rendje,
a világ rendje, nem az élet rendje.
Kegyetlen, hosszú, szerelem az élet,
halálomig vele élek!
Elhiszem, hogy így van rendben,
s ezért válik igazzá minden,
igazságaimat igazul megélem.
S ha kéri vérem a véres fogú Isten,
a szemébe vidáman nézek,
s csak lassan vérzek.
Ráérek!
Derűs mosollyal fosztogatom a múltba ágyazódott jelent,
s prédával teli szívvel lopom magam vissza a jövőbe.

Kun Magdolna - Egy életen át



Kun Magdolna
Egy életen át

Van úgy, hogy
egy életen át várunk,
de akit várunk,
az soha nem jön el,
mert ha nincs járható útja
lépteink nyomának,
nem törhetünk ösvényt
a képzeletünkkel
Csak állunk és várunk,
míg erőnkből telik,
és hűségünk lánca
kitartással bír,
mert tudjuk,
ha szeretünk valakit,
nem mozdul a láb,
akárhogy növekedik
a fojtó távolság.
S így csak állunk és állunk
rendületlenül,
mindaddig míg szívünk
jobblétre derül.

Szita Zoltán - Ikarosz álma ...



Szita Zoltán
Ikarosz álma …

Jó volna egyszer
felhőként szállni,
szabad madárként
egyszer közétek állni.
Titkon megkérdezni
a földtől, az égtől,
hogy hogyan lehet
majd a földre újra,
mégis visszaszállni!

.kaktusz - A szeretet energiája ...



.kaktusz
A szeretet energiája …

Tudod arra gondoltam,
az embernek,
mert kevés az energiája
egynek,
szüksége van párra,
keresi is a neki valót,
az őt kiegészítőt,
de ahhoz, hogy kapjon,
neki is kell tudni felmutatnia,
így lesz aztán a két félből
az egy egész...
az embernek fontos,
hogy más szenvedjen
szükségben,
hogy szükség legyen rá
másnak,
hogy szükségében
máshoz fordulhasson...
de az energia
már csak olyan,
ha az egyik elfogy,
lehet pótolni másikkal,
ha a forrás különbözik is,
az eredmény ugyan az:
így aztán senki,
aki, csak energiát ad,
nem pótolhatatlan...
egyedül talán
a szeretet keltette energia
az, ami pótolhatatlan,
amíg csak él az ember,
addig kifogyhatatlan,
azt adja mindig,
amire szükség van,
de akkor a legelégedettebb
ha a másik
szükséget nem szenved...
és mégis pótolhatatlan,
elég, hogy a világon van.

2015. augusztus 14.

Csitáry-Hock Tamás - A szív ...



Csitáry-Hock Tamás
A szív …

A szív számára egyetlen racionalitás létezik: a szeretet. Miért ne szerethetnélek úgy és annyira, ahogy és amennyire ő diktálja? Hiszen úgyis annyit veszel el belőle, amennyit szeretnél, amennyi neked jó. Ahogy a forrásból is folyamatosan ömlik a víz, és annyit iszol belőle, amennyi éppen kell. Ami éppen felüdít, oltja szomjadat, de nem terhel meg. És szívem forrásából is bőséges szeretet árad. Ha bármikor szükséged van rá, ülj le partjára, és igyál belőle. A tiéd.
*
Milyen mély lehet a szív? Nem tudom. Keresem, keresem a mélységét, ahol a szeretet lakozik. A szeretet, amit te keltettél életre. Ami a tiéd. De nem találom. Annyira mélyen lakozik benne. Bennem. Nem találom, csak érzem. Érezlek. Nagyon-nagyon mélyen. Szívem mélyén. A Szeretetet. Téged.
*
A legszebb kilátás szívem ablakából nyílik, amelyen keresztül látom egy csodás tó végtelenségét, az alattunk tovatűnő folyó erejét, egy szelíden nyíló rózsa pirosát, egy csodás vers megható sorait... a világ végtelen szépségét.
Téged.

Horváth Ilona /Hanoli/ - Varjak hoztak



Horváth Ilona /Hanoli/
Varjak hoztak

Varjak hoztak
károgó feketék,
őszi levél,
hószínű,
szürke ég
csendjét karcolta
sírás kúszott
riadtan
a háztetők felett,
madarak
puha fészkében
megpihent,
körtáncban
apró kezek
fogództak,
lelkek daloltak
vidám éneket,
egymásba fonódó
igaz tekintetek
építették
reményvárukat,
jövőt váró
dalokat dúdoltak
a diófa alatt,
hol óriássá nőtt
vágyak
repültek
világmegváltó,
konok
lendület-szárnyalással,
melyben ma is élek,
néha félek,
de társam:
örökös
szeretet,
szülőföldem
hűségre
esketett.

Szigeti Miklós - Őszi haikuk



Szigeti Miklós
 Őszi haikuk

elengedte fönn
első levelét a lomb
utolsó táncra

levél még libeg
fáradt nyele leválik
szélben forog már

ősz, ahogy beszól
pár hű levél bezörrent
ablakom nyitom

Kovács Daniela - Kettőtök közül



Kovács Daniela
Kettőtök közül

Ha arcodba mélyülnek a fáradt sóhajok,
s néma könnyeid mozdulatlanok,
szívedbe váj a mostoha sors karma,
a magas ég felé mindkét karod tartva
jusson eszedbe, hogy hull a lélek vére,
de ha felfigyelsz szíved énekére,
tudni fogod: lehetsz gyönge, törpe,
belemerülhetsz a sötétbe, ködbe,
s ha netán térdig elkopott a lábad,
míg számtalan, rögös utadat bejártad,
és mindkét talpad véres, merő seb:
kettőtök közül Te vagy erősebb.

Legyen benned hit és szilárd akarat!
Nincs lehetetlen a szabad ég alatt.
Nézd csak meg, a hitbe merülőnek
kudarc sincs, hisz súlya vész a kőnek,
takarhat kezével kínt, tövist, sebet,
de ajkai közül áldott dal ered.
Mikor azt hinnéd, minden hiába,
sóhajts egy nagyot, s kiálts a világra,
hogyha egész völgyed nagy köd fekszi meg,
kettőtök közül Te vagy erősebb.

Baráth Sándor - Ősz



Baráth Sándor

Ősz


Voltál, és én el nem felejtelek
Gazdagabb lett emlék romantikumom
Késő ősszel hulló falevelek
hoztak és vittek de még vársz tudom


Didergő téli ködös vak homály
Vár most reánk és nehéz kezdetek
Milliárd mészváz akár a koráll
Rakodnak bennünk bánat szigetek


Emelt fővel kell várjuk a tavaszt
Hagyjuk sorra a mérföldköveket
Ilyen a sorsunk meneszt és maraszt


Át kell lépni a tükör üveget
Új perspektívák tüze föllobog
S így megy mindaddig míg a szív dobog


Tóth Edit Magdolna - Őszbeborult



Tóth Edit Magdolna /Edafelicia/

Őszbeborult


Sötét felhők
Kusza árnyán
Zsinatoló
Varjúcsapás
Távolsínek
Kótogása
Átall-fűzi
Vad ritmusát


Szélfúváson
Keringetve
Faágaknak
Síró zaját
Kóbor lelket
Eltángálva
Tovaűzi
Napvigaszát


Ódor György - Nem tudom



Ódor György

Nem tudom

Nem tudok
szépen elhegedülni mindent
azután kezdeni táncolni.
Leírni három sorban rímet,
véle szemedbe mosolyogni,
íme, itt ebben a pár szóban,
aki vagyok, leszek s már voltam.


Nem tudom
szeretve bevallani néked
a legegyszerűbb s legszebb dolgot:
mily szomorúak az emlékek
és mennyi örök szerelmet hordok.
Mily szörnyű, hogy e kívánat
a megbocsátottnak így árthat!


Nem tudom,
létezik-e még az a Krisztus,
magasztosan, mint a te lelked.
Mert elfogadtad azt a fiút,
ki bár meg is halna helyetted,
bűnéért meg nem bocsáthatott
magának, őrzi a bánatot.

Fetykó Judit - Szél



Fetykó Judit
Szél

Alákap a vastag, szürke ködnek,
először csak kis hullámok jönnek,
valami bizonytalan mozdulat,
mit alig érezni a fák alatt,
majd a gallyat erővel zörgető
elszáradt leveleket röptető,
határozott, hullámokban futva
a párát a tájból kisodorja.

2015. november 24., kedd

Szomorúfűz - Rőtté vált színek ...



Szomorúfűz

Rőtté vált színek …

A múlt vihara csendben őszt köszönt.
Elnémul a végtelen, záporoz a csend, halovány fények adnak nyugalmat.
Életem súlya, fájdalmaim marják szívemet.
Hideg érintésű a Nap – egy folttá zsugorodva - már nem melegít fel bennünket.
Elnémultak a tücskök a fű között és rőtté váltak a színek.
Lelkembe örvénylenek az emlékek, halk dallammá lesznek a melódiák.
A remény is messze hagyott. Nincs már menekvés.
Sötétség maradt utánad.
Álmaimban aranyló fénycsík fut át lelkemen,
hogy újra veled legyek – örök szerelemben.

Végh Sándor - Mondd miért?



Végh Sándor
Mondd miért?

Válasz ha van, elillant,
úgy, ahogy bíborlepke
csókolja őszi csokromat,
miközben őseim emlékeit
nevetve ordítja le az őszi nap!

Hajlít hát oda tükörkép oldalad,
hogy mindenki él valamiért.
Sírkertek emlékei feszülnek bennem,
keresztek árnyékai kicsiny pillanat,
Anyám virágcsokrokat osztogat!

Emlékszem, rájuk, mindenkire,
mély, és nehéz, gaz elleni sóval
hintett föld, a munka, a kérges tenyér,
nagyapám lisztjétől fehér a malom,
fürdőzik a vályogtóban néhány legény.

Még áll a 100 éves téglagyári
kémény, erős, ipari emlékezés
csak esetleg nem tudja,
hogy rossz mérlegre tette
minden felejthetetlen tétjét?

Egy cérnaszál, egy kabát,
- pedig Apám úri szabó volt -,
az a szál elszakadt, egész nap
kiállt a hiány, egy pofon
most jól jönne Tőled, Apám!

Molnár Szilvia - Szélfújta



Molnár Szilvia
Szélfújta

vijjogva csíp belém
a vágypuha est
az avaron lépésed
nyomai sírnak
fölborzolt tollait
párnámra hullatja
lankadt álmaim
szeretgetni szerelmesen
az alakodba bújt
éjjel.

Bognár Barnabás - Sötétben



Bognár Barnabás
Sötétben

Itt fekszem fehérben, a székben,
reményem keményen és mélyen úszik el
szótlan a sötétben.

Kemény, kényelmetlen a székem,
régen volt ilyen sötét benn,
és kint is milyen sötét van.

Nincs fenn a hold, sem a csillagok,
semmi sincs most az égen,
még felhőket sem látok a sötétben,

csak csíkokat hosszan, sötéten.
Nem kapcsolok villanyt, csak
természetesen matatok a korom sötétben.

Kemény, kényelmetlen a székem,
de fekszem benne szótlan a sötétben,
míg meg nem szűnik a sötét kint.

Régen volt ilyen sötét bent.

Nagy Horváth Ilona - Fogalmazlak ...



Nagy Horváth Ilona

Fogalmazlak …

Álmom szelíden melléd simul,
úgy hallgatom szép lélegzeted:
kéregre loppal nőtt
mohapuha csend,
idebent gondolatok erdőnyi sejtelmes
susogása ring.
Érverésem lázas ütemén alszom
el megint, bennem mindenütt zúg,
ünnepel, kering a létezés egyszerű csodája:
vagy,
vagyok,
vagyunk.
Mint falevelek meghitt esti
pusmogása, neszez a távol.
Előttem pillanattá szitált esztendők,
hetek,
jöttél, mint akit vártak,
természetesen, ég felé mint
nyúlnak reménytelve mindig az ágak:
elérlek.
Létezés…
Egyszerűen szeretnélek
mondani:
bárhol érjen az álom,
csendnek melléd szegődöm,
s szelíden hallgatom szép lélegzeted.