Szilágyi Ferenc - Teremtő varázslat

Szilágyi Ferenc /Hubart/

Teremtő varázslat

Szívem szaggatta tél-szilánk,
bíborba borít bérci láng.

A múlt emléke égve fáj,
tavaszra várna rég e táj.

Színes szivárványív alatt
hozzon pezsgést a pillanat:

réted rózsája nyílva itt
bontsa ki bársony szirmait!

Hímezve hamvas hajnalon
bibédre hulljon harmatom!

Hű öled termést hoz talán
őszünk terített asztalán.

*

Tavaszodik

Nem díszíti jégvirágos ábra
Már a párás ablaküveget,
A völgy felől langyos szél kap lábra,
Cirógatva zsenge füveket.

Bóbitáját a pitypang kidugja,
Sárgállik a réti gólyahír,
Baritonját bölömbika búgja,
Csordul a fény, mint az olvadt zsír.

Zsibbadt szárnyát próbálja a dongó,
Virág kelyhén várja már a méz,
Csikó nyakán megszólal a bongó
Csengő, míg a gazda kiganéz.

Patak partján selymet bont a barka,
Domborít egy foltos cicahát,
Óriási kérdőjel a farka,
Dörgölőzve kelleti magát.

Szívünkben is megpezsdül az élet
Kisbíróként dobol híreket:
Ifjú tavasz nemző vágya éled,
Az öreg tél végleg kinnreked!