Petőfi Sándor
Mint a felhők a nyári
égen...
Mint felhők a nyári
égen,
Érzeményim
jönnek-mennek
Majd fehéren, majd
sötéten;
S egysem áll egysem
pihen meg.
Hova mennek? Honnan
jönnek?
Nem tudom, nem
sejthető;
Hozza és elfújja őket
Az örök szél, az idő.
A szerelem fellegéből
Hulltanak reám
villámok;
A barátság fellegéből
Záporesők szakadának.
Zápor és villám
multával
Csendes tiszta lett
az ég,
S a másik perc
fuvalmával
Újra felhő érkezék.
S a felhők, habár
fehérek,
Árnyat akkor is csak
vetnek.
Majd ha én oly időt
érek,
Hogy felhőim
megrepednek!
S széleikre
rózsaszínben
Száll az égő
napsugár,
S ők úgy állanak
fölöttem,
Mint megannyi
tündérvár!
Oh ez idő el fog
jönni,
Amidőn majd
szerelmemnek
S barátságomnak
felhői
Rózsaszínben
tündökölnek;
Hanem akkor már
indulhat
Temetésemre a pap,
Mert ha a felhők
kigyulnak,
Lemenőben van a nap.
http://www.youtube.com/watch?v=SXAFR3Qsh58
VálaszTörlés