2013. október 1., kedd

Október - Őszhó



Október - Mindszent(ek) hava
Őszhó - Magvető hava - Halak (Begyűjtés) hava

http://youtu.be/K40HG7blQ4U

 


Hónapunk neve a latin October, "Nyolcadik" hónapnévből ered, mivelhogy a régi római naptárban az évkezdő márciustól számítva ez volt az év nyolcadik hónapja. A latin szó a görögből eredt, ahol az "octo" az "ogkosz" tőre megy vissza: ez pedig "halott kampó"-t jelent - a jobb kéz középső ujja csakugyan ilyen kampóhoz hasonlatos. Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette el. Rossz császár volt, a "domiciánus" hónapnév nem kellett senkinek.

Róma októberi ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. A földműves, a halász, a hajós és a katona a márciustól októberig tartó nyárias időszakban volt aktív. Márciusban tolta vízre a hajóját, vette elő a szerszámait, fényesítette ki a fegyvereit, és októberben vontatta partra, rakta el őket, illetve olajozta meg az utóbbiakat, hogy a téli nedvességtől be ne rozsdásodjanak.

Népi megfigyelések:
- ha októberben a hónap elején sok csillag esik, úgy szép idő lesz
- az októberi zivatar szeszélyes telet jelent
- sok októberi eső, termékeny eső, vagy sok októberi eső, sok decemberi szél
- ha meleg október hónapja, hideg lesz a február
- ha októberben fagy és szél van, úgy január hónapja enyhe lesz

Október 23-án, a mind korábbi sötétedés miatt, az "Októberi Jánosok" jelezték faluhelyen a konyhából a szobába való beköltözés idejét, az immár állandó esti szobavilágítás kezdetét, akármilyen drága volt is a "petró". A meteorológusok Őszhó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Magvető havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) a Halak (Begyűjtés) hava elnevezést használták októberre, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Mindszent(ek) hava. A Nap a Skorpió jegyébe lép.

Népi mondóka
Leodegár, hogyha lombhullató,
Örülj! a jövő év páratlan jó.
Orsolyakor takarítsd be
káposztádat.
Simon, Juda hóval tömi tele szádat.
Ha megdurvul a nyúl szőre,
siess fáért az erdőbe.

Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Langy időt várhatni, ha a fák ősszel másodszor virágozni kezdenek, ha Szent Mihály körül gubacsok üresek vagy vizenyősek, ha a madarak ősszel soványak, ha Szent Mihály körül sok eső esik s a szelek délről vagy nyugatról fújnak.


Október 9

Dénes napján, ha északról fúj a szél és ragyognak a csillagok, akkor kemény telünk lesz. Ha viszont nyugatról fúj és az ég egy kissé felhős, akkor enyhe télre és korai tavaszra számíthatunk.



Október 15

 Teréz napja szüretkezdő nap volt Baranyában, a Balaton szőlőtermő vidékein és Egerben is, hol Teréz-szedésnek hívták a szüretet. A korai szőlőfajtákat már szeptember végén elkezdik szüretelni.



Október 16

 Baranyában úgy tartják, hogy Gál napjától kezdve érik a makk, ami a sertések kedvelt eledele volt. A halászatból élők ezen a napon tartották az utolsó nagy halászatot, mert ezután a halak a folyómeder mélyére ássák magukat, így halat fogni már nem lehet.



Október 21

 Orsolya napja időjósló nap. Úgy tartják, ha ezen a napon szép az idő, akkor az egészen karácsonyig enyhe marad, ha szeles, akkor bizony szeles lesz egész karácsonyig. A Somló vidéken ekkor kezdik meg a szüretet a népek.



Október 26

 Dömötör napját juhászújévnek is nevezték, mert sokfelé ezen a napon számoltak el a juhászokkal és fizették ki bérüket. A Hortobágy környéki pásztorok nagy mulatságokat rendeztek tánccal, birkapaprikással Dömötör napján, amit juhászbálnak neveztek. A telet jósolja Dömötör napja is, ha ekkor hideg szél fúj, akkor kemény télnek nézünk elébe.



Október 28

 Simon-Júdás napján hagyományosan ezen a napon kezdődik Tokaj-Hegyalján a szőlő szüretelése, mely a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódik. A népi megfigyelés szerint, ha ettől a naptól egészen Márton napjáig szép az idő, akkor a jövő évi termés jó lesz.



Kerti kalendárium


Október a kertben az év talán legszínesebb hónapja – a régi magyar naptárakban a Skorpió, illetve a Mindszent hava elnevezéssel szerepel, utalva az utolsó dekád csillagászati eseményére: a Nap a Skorpió csillagképbe lép és figyelmeztet Mindszentek ünnepének közeledtére.

Már csípősebbek a hajnalok, déltájban azonban, mint a jelen példája is mutatja, még visszacsalogatja a kellemes napfényt, ezáltal is jobb kedvre derítve a szüretelőket és a magvetőket. A népi jövendölések szerint az októberi zivatar szeszélyes telet vonz, vagy a sok októberi csapadék decemberi szelet hoz, míg ha meleg az október, csikorgó lesz a február.

A növények vegetációs időszakuk végéhez közelednek, mi pedig ez évben utoljára rugaszkodunk neki a kerti munkáknak, melynek hasznát már csak a jövő évben élvezhetjük. Ez az időszak még kiválóan alkalmas arra, hogy örökzöldeket, díszcserjéket telepítsünk, trágyázzunk, eltároljuk terményeinket, valamint a közelgő fagy ellen védekezzünk.



Gyümölcsöskert

A szürettel egyidőben két csonthéjas gyümölcsünk, a dió és a gesztenye is érik, mely csemegék nem hiányozhatnak az asztalunkról. A szinte aranyárban mért mogyoró és mandula is szüretelhető. A mandula szedési időpontjának fő jele amikor az első gyümölcsök lehullanak és a zöld héj elválva a csonthéjtól (csontár) felreped. A lepotyogó és az ágak ütögetésével leváló magokat ne hagyjuk huzamosabb ideig a talajon, mert gyorsan megbarnulnak és megpenészesednek. Ebben a hónapban válik éretté a napjainkra szinte különlegességnek számító gyümölcs, a birs, melynek két alfajtája, a birsalma és a birskörte csupán külső habitusában, azaz alakjában különbözik egymástól és a magyar népies köznyelv birskörtvélynek és büdösalmának nevezte. Napjainkban a fitokozmetikában is előszeretettel alkalmazzák, nyugtató, hűsítő, feszesítő és élénkítő, valamint gyulladáscsökkentő hatása miatt. Érik a naspolya (Mespilus germanica), így elkezdhetjük szedni, a hullottakat a fa alól, mivel a fán maradó termések még akár egy hónapot is kibírnak, ugyanis a naspolya gyümölcse bizonyos határokig fagytűrő, és a kamrában vagy a padláson kiterítve utóérve karácsonyig is eltartható. Az október a hazánkban egzotikusnak számító kiwi ültetésére is lehetőséget biztosít, melyet követően erőteljesen metsszük vissza, melyet remélhetőleg tavasszal erős, fiatal hajtásokkal fog meghálálni.

Zöldség-fűszerkert

Megkezdhetjük a torma felszedését. Ablakládába most is vethetünk retket, vagy még inkább  rukkolát. A hónap igazi zöldségkülönlegessége a csicsóka.

Lassanként felkészülhetünk arra, hogy a kertünkben élő madarakról gondoskodjunk, így példaként a cinkéket már most az etetőhelyhez szoktathatjuk.

Október végéhez közeledve, az első talajmenti fagyok megjelenésével az öntözéshez használt tömlőket tegyük fagymentes helyre és ne feledjük az automata öntözőrendszerek és a kerti csapok víztelenítését sem!

A téli almafajták jól bírják a tárolást megfelelő körülmények között, hűvös sötét pincében, vagy kamrában, úgy raktározva, hogy a gyümölcsök ne érjenek egymáshoz. Lehetőleg lapos ládában, vagy polcon tároljuk. Érdemes rendszeresen ellenőrizni a készletet, és a romló gyümölcsöt kiválogatni, hogy ne fertőzze a többi gyümölcsöt.

Legkönnyebben raktározható a burgonya. Sötét, hűvös, fagymentes helyen, kamrában, vagy pincében ideális a helye. Legegyszerűbb vászon, vagy papír zsákban tárolni, mert így a gumók elég levegőhöz jutnak.

Jól elállnak a hagymafélék száraz, fagymentes helyen koszorúba fonva.

Díszkert

A legtöbb díszfának és díszcserjének a legkedvezőbb ültetési ideje az október, de ha az ősz hosszú és enyhe, akkor ez akár novemberre is elhúzódhat. A kertünkben található, rossz helyen lévő növényeket is ilyenkor tudjuk áttelepíteni. Ha tehetjük, akkor a frissen telepített, átültetett növényeket alaposan öntözzük be.

Sor kerülhet az utolsó fűnyírásra. Fokozatosan, az első enyhe fagyokat követően szedjük fel azoknak a virágos növényeknek a gumóját (pl.: dália, kanna, gladiólusz, gumós begónia), amelyek fagyérzékenyek. A hagymákat, gumókat a rájuk tapadt földtől meg kell tisztítani és lehetőleg papírzacskóban, vagy dobozban száraz, hűvös helyen kell őket tárolni.


Sok szeretettel köszöntjük e hónap
szülötteit,
névnaposait,
ünnepeltjeit! 
Sok boldogságot kívánunk! 

1 megjegyzés: