Pataki Glica
A Tölgy
születésnapja
/részlet/
Még igazán nincs vége
a Télnek, nem szedte össze foltos, lyukas rongyait, ócska bundájának maradványait.
A fejedelem gazdagsága, lassan a múlté. Rettenthetetlen erejétől már nem retteg
senki sem az erdőn. A fekete Hollók is néha oda-oda szólnak, hogy induljon már,
itt az idő.
- A mi fiókáiknak nincs szükségük a fagyos éjszakákra.- mondja az aggódó mama. Ilyenkor a cinkék is bele csipognak a nagy madár mondandójába. Ők is eleget fagyoskodtak, nem marasztalják a gyengélkedő Telet. Menjen mihamarabb, más távoli vidékekre.
- Tavaszt akarunk, Tavaszt!- csipogják, karatyolják a kis madarak.
A hegyek északi oldalán szürke hófoltok olvadoznak az egyre erősödő napsugaraitól. Egész idő alatt szerelmével ostromolta a fagyos lelkű hó kristályokat. Időnként azért sikerrel járt a csábítás, hiszen csillogott-villogott az elbűvölt, ártatlan, szűzies szépség.
Valami láthatatlan jelenség, meghozta a változást. A madarak ki ülnek a csupasz fák legfelső ágaira, és teli torokból zengik énekük. A déli áramlatok is a hátukra fektetik a falusi harangszót, és a hegyekig meg sem állnak. Repülőgépek, bodros, fehér szalagokkal díszítik föl a halovány kék eget. Március van, épp csak a hóvirág született meg. A rügyek is a rajtra várnak a langyosabb helyeken, hogy táncra penderülhessenek.
Az idei tél nagyon kitett magáért, egy szavunk se lehet, nekünk embereknek. Örültem a mesébe illő szép reggeleknek, amikor minden ágacskát a hó betakart. Nyikorgott, csikorgott a csizmánk alatt, ha rajta lépkedtünk sietősen. Csendesebb lett az utca zaja, tompította a pihe-puha fehér takaró. A Karácsony is ünneplőt öltött magára. Az éjszakai fények szemet gyönyörködtettek. Szép volt a Tél, de most már menjen Isten áldásával, én is, amondó vagyok. Az ablakunk előtti parkban is hangolnak a madarak. Turbékolnak a gerlék, beszélgetnek a fekete rigók. Az ezüst levelű hárson a cinkék parádéznak. Ébredezik a természet, lassan közeledik a kikelet.
- A mi fiókáiknak nincs szükségük a fagyos éjszakákra.- mondja az aggódó mama. Ilyenkor a cinkék is bele csipognak a nagy madár mondandójába. Ők is eleget fagyoskodtak, nem marasztalják a gyengélkedő Telet. Menjen mihamarabb, más távoli vidékekre.
- Tavaszt akarunk, Tavaszt!- csipogják, karatyolják a kis madarak.
A hegyek északi oldalán szürke hófoltok olvadoznak az egyre erősödő napsugaraitól. Egész idő alatt szerelmével ostromolta a fagyos lelkű hó kristályokat. Időnként azért sikerrel járt a csábítás, hiszen csillogott-villogott az elbűvölt, ártatlan, szűzies szépség.
Valami láthatatlan jelenség, meghozta a változást. A madarak ki ülnek a csupasz fák legfelső ágaira, és teli torokból zengik énekük. A déli áramlatok is a hátukra fektetik a falusi harangszót, és a hegyekig meg sem állnak. Repülőgépek, bodros, fehér szalagokkal díszítik föl a halovány kék eget. Március van, épp csak a hóvirág született meg. A rügyek is a rajtra várnak a langyosabb helyeken, hogy táncra penderülhessenek.
Az idei tél nagyon kitett magáért, egy szavunk se lehet, nekünk embereknek. Örültem a mesébe illő szép reggeleknek, amikor minden ágacskát a hó betakart. Nyikorgott, csikorgott a csizmánk alatt, ha rajta lépkedtünk sietősen. Csendesebb lett az utca zaja, tompította a pihe-puha fehér takaró. A Karácsony is ünneplőt öltött magára. Az éjszakai fények szemet gyönyörködtettek. Szép volt a Tél, de most már menjen Isten áldásával, én is, amondó vagyok. Az ablakunk előtti parkban is hangolnak a madarak. Turbékolnak a gerlék, beszélgetnek a fekete rigók. Az ezüst levelű hárson a cinkék parádéznak. Ébredezik a természet, lassan közeledik a kikelet.
Szívekben ,lelkekben is ébredjen a kikelet, távozzék a hosszú téli csend!
VálaszTörléshttps://m.youtube.com/watch?v=9K8j3u1To2c
VálaszTörlés