Török Sophie - Nem tied többé!

Török Sophie

Nem tied többé!

Félek az emberektől, hideg szemüktől,
futok előlük, éles kezükből
kezek és hangok utánamfutnak!
Egy percnyi csöndet csak! hogy lelkem
halk szavát megértsem! egy csepp homályt!
hogy riadt arcommal ámulva összenézzek...
Lélek, ezerredőjű! képmutató ember
miért komédiázol?
Nem vagy te már kíváncsi magadra
se másra, se lelked hangjára
se az emberekére. Mindent tudsz már
és minden untat, s legjobban unod önmagadat.
Csendért is csak azért kiáltozol,
mert aludni szeretnél zavartalan.
Megbújva egy sötét kályhasarokban
lelked, mint elhanyagolt asszony
vágyna közömbös hízásnak engedni
céltalan testét.
Néha még megmarja szíved a gyűlölet,
öklöd összeszorul, de csak az oktalan
test végzi gépies izommunkáját
valami régi parancsra...
Olykor még emlékszel a szerelem izére,
még látod a mennybolt összecsapódó
kárpitjait - de nem tied többé
sem szerelem sem gyűlölet tüze.
Elfakult fényeit, mint erőtlen kis lángot
rejted szívedben, s józanná dermedt életed
föléjük hajol, mint öregasszony
kis bögre-kályha fölé, fagyos ujjaival...