Bodó Csiba Gizella - Túl kellene már lépni

Bodó Csiba Gizella

Túl kellene már lépni

Szememből könnyű-könnyek,
A mélyből nehéz sóhaj,
S valami óhaj-féle,
Hagyjatok békén végre
Régi félbemaradt történetek,
Megbántások, felpiszkált sebek.
Túl kellene már lépni
Lekopott járda-sarkokon,
Otthagyni lábnyomom,
De semmi mást,
Mert amíg lelkem mindig kiás
Egy rosszul megélt tettemet,
Mit valaki rég elfeledett,
Vagy tán másképp élte meg,
Haladnom kellene; az óra ketyeg!
Elásni lerágott csontokat,
Elhagyni beton-csonkokat
Falak tövénél, szöges drótnál,
S ha lelkem szabadon kószál,
Majd lesz erőm, sóhajtalan,
Mosollyal minden adva van,
Ne vonszoljam hát magam,
E vásáron, mindennek ára van.
S én már mindenért megfizettem,
Senki sem áll talpra helyettem,
Hát fel a fejjel, így kicsivel
Nagyobb vagyok összeroskadt
Magamnál,
Óra indul, szép napom vár,
Randevúzzunk a szép-halomnál,
Kalapom dobjam fel a szélbe,
Tág-térben nézve a fénybe,
Szemem nem kell, hogy összehúzzam
Süssön be rajta a napfény,
Verődjön vissza mosolyban,
De jó, hogy ezt választottam,
- bár indultam volna korábban!