Füst Milán - Lelkek kórusa

Füst Milán

Lelkek kórusa

A szív megállt… S hogy mi a kósza szélben
Merre tartunk? – hogy mondjam el neked?
Ám tudj meg annyit: szótalan haladnak
A lelkek seregei, – hangtalan pataknak,
Örök pataknak vándorlásaként.
Volt látomástok arról ami fekete?
S megérted-e, mi lassan tovafolyó árnyék?
S hogy ezzé leszel, hinni mered-e?
S hogy hosszú út, csillagtalan mi reád vár még…
Vonúlni éjen át, vonúlni szüntelen…
Tátong az űr eléd s az óra már közel…
S ó mégse sírj, – kitárt két karja fénylik:
Anyád az ott, ki végre átölel…
Mert maga ő az örök éjjel mélye…
Mert maga ő az örök feketeség…
Borító kéz!…
S a ringató, a nyugató, örök sötét.