Gligorics Teréz
Fénytelen két öreg szemem
Fénytelen két öreg szemem
Könnyezik, míg a semmibe nézek,
Ott lebeg egy régi emlék,
Biztos fáj, de én semmit sem érzek.
Összeforrtak szív-sebeim,
Nem véreznek úgy mint akkor régen,
S mégsem ragyog többé csillag
Reménységgel odafenn az égen.
A temetőben hull a levél,
Mìnt könnycseppek, peregnek a fáról,
Fúj a szél, a lelkem fázik,
Azt susogja jönni milyen kár volt.
Friss csokor a hideg síron
Nem vigasztal sem élőt sem holtat,
Ha mint a szél a levelet,
A sors tőlem oly messze sodorhat.
Van otthonom, szerelmem is,
Élesztgetnek gyengéden, jó szóval,
Ellátják mind szükségeim,
Felhalmoznak minden széppel, jóval.
Mégsem jön szememre álom,
S de fáj, mikor a semmibe nézek,
Az a régi, nagy szerelem,
Amelyből én ma már mit sem érzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése