Margot - A magány

Margot

A magány

Ki több mint egy évtizede éli,
Tudja minden előnyét, de féli.
Üres az ágy, hideg a reggel…
Felébredsz fáradt, megtört kedvvel,
Nincs, ki megkérdezze mi bajod,
S most hogyan kezded az új napot.
Szabadságodnak nincs határa,
De nincs, ki este haza várna.
Üres az asztal, üres az ágy,
És lassan elkopik az a vágy,
Hogy valakit magad mellett tudj,
Mert rég bezártál minden kaput,
Melynek túloldalán vár a társ.
Az élet elmúlik, mire vársz?
Kell szeretni, s hogy szeressenek,
Hogy reggel csókok ébresszenek,
Hogy újra érezd, szép az élet,
És nem egyedül kell, hogy éljed.
A társ, bánatodban egy veled,
S mi épp neki fáj, az fáj neked,
De örömében is társa vagy,
És tudod, bármi jön, el nem hagy.
Hát ki kell lépni a magányból,
Ebből a szörnyű félhomályból.