Radmila Markovic - Örök titok

Radmila Marković
Örök titok 

Őt kerestem, pedig
sosem láttam.
Gyermeklelkem
hajlékodban
térden állva
Rád-talált
a fohászával.
Mit kérhettem?
Én sem tudom.
Letagadtam,
kíváncsiktól
takargattam
Mosolyogva
hazudoztam,
Elfeledtem?
Elfeledtem.
Valahol a
lelkem mélyén
mégis érzem:
csak jót kérhettem:
magamnak-e, vagy
még másnak?
Az idő-tájt
kistestvérkét
úgy kívántam.
Lett kistestvér,
aki már nagy.
Időszárnyán elrepült
a gyermekkorom,
ifjúságom,
a fénykorom.
Azóta is:
felkeresem,
pörlekedek,
kérdezgetem:
meddig, miért,
tedd bölcsé a butát,
gazdaggá a szegényt,
megteheted,
mondom én;
szeretetport hints a Földre…
Azt hiszem: túl sokat kérek.
Így hát
megköszönöm
öregségem minden percét,
ifjú lelkem üdeségét.