Zsiga Lajos - Tavasz

Zsiga Lajos

Tavasz

még álmodik szemed
a párás felhők alatt
míg az erdőben
a szél sóhajt, ringat
délcegen kihúzza magát
az ébredő pirkadat
mint balga ficsúr
ki készül az első randira
mikor majd szőke hajad
a szél kibontja
ó tavasz
édes tündér
mindenki csókod imádja
lehetsz te nő
imádott anya
az élet csodás pillanata
téged imádlak
s ha vérzik szívem
csókod a gyógyírja
ölembe ülhetsz
idők megkínzott asszonya
bár arcod élettől dús
szemedben
emlékek dúló harca
csitítanám én
háborgó folyóid vad hullámait
gátként feküdnék
a tomboló viharok elé
de csak lelkem
s szívem nagy
testem a törékeny életé
lelkem öltözik ünnepbe
s szívem az örömé
mert tudom, te eljössz
a virágok ünnepén
s kézen fogod
az elesettek s a szenvedők lelkét
te felöltözteted
a természet koldus seregét
gondoskodsz
a tieidről szivárvány ruhákkal
míg az ember
letépi a másikét
s megvetve kiált
ez is… ez is … ez is az enyém
korbács nyelvéből
méri kíméletlenül
a sorstalanok fekete bélyegét
talán te hozhatsz békét
szerelmem tavasza
rügyet bontó csókod
új életek rabja
hiába zengi
a passió dallamát
a böjti vad szél
letérdel az ember
a bűnbocsánatért
Tavasz! ó lopj
az emberek szívébe békét!