Csitáry-Hock Tamás
Van a hasonlóság…
És van a különbözőség. Mindkettőre szükség van. Akit
szeretsz, azzal egy vagy, és mégis más. Az a csodálatos, hogy más. Más, mint
te, mégis, ugyanaz. Igen. Egyformának is kell lenni, és különbözni is kell. De.
Nem mindegy, hogy az egyformaság erősít-e, a
különbözőség kiegészít-e. Nem mindegy, miben hasonlít, és nem mindegy, hogyan
különbözik két ember. Csak akkor lesz tökéletes a kép, ha te pont úgy vagy más,
ahogy kell. És másnak kell lennünk. Hiszen két egyforma darab nem egészíti ki
egymást. Csak két különböző. De nem mindegy, hogy a különböző darabokból egy
tökéletes kép áll-e össze, vagy egymás mellé téve is két fél-kép marad-e. Csak
akkor tökéletes két ember találkozása, ha az összetartozó képdarabkákat őrzik magukban.
És ezt a két darabot illesztik össze. És ekkor, ha a különbözőségek pontosan
kiegészítik egymást, egy szép egészet, egy gyönyörű képet alkotnak. Együtt.
Viszont hiába különbözőek, hiába próbálkoznak, ha a darabok együtt semmit nem
adnak ki, mert így csak egy nagy, értelmezhetetlen, élvezhetetlen képpé válik
az erőlködés. Az összeillesztés erőlködése. A hasonlóság pedig nem más, mint
maga az érzés, annak a megérzése, hogy a képem másik fele nálad van. És
szükségünk van egymás fél-képére, hogy a teljes teljessé, a tökéletes
tökéletessé váljon. Hogy egy gyönyörű képpel gazdagítsuk a világot. A mi
hasonlóságunkból, a mi különbözőségünkből.
Kettőnkből…
Kettőnkből…
http://www.youtube.com/watch?v=ndOV4lbZqfM
VálaszTörlés