Debreczeni Zsolt
Fénytelen éj
Fáradt vándor arcát
szellő simogatja,
nem találja útját sötét éjszakába.
Fénytelen az éjjel, csillag nincsen fénnyel,
semmi sincs a lelkemben mely fényét szórja széjjel.
Álom árnyát világítja a mélysötét szürkeség,
komorság és bánat itt üde színfolt-egység.
Lelkemet elemésztő sötét könnyű mámor,
suhan át az éjen, nesztelenül-bárhol!
Erdő legmélyén, mint fekete felhőben,
fény gyullad az éjszakában éppen még időben.
Parázsló fénysugár szeretetet áraszt,
de minden titkos fényre nem kaphatunk választ!
nem találja útját sötét éjszakába.
Fénytelen az éjjel, csillag nincsen fénnyel,
semmi sincs a lelkemben mely fényét szórja széjjel.
Álom árnyát világítja a mélysötét szürkeség,
komorság és bánat itt üde színfolt-egység.
Lelkemet elemésztő sötét könnyű mámor,
suhan át az éjen, nesztelenül-bárhol!
Erdő legmélyén, mint fekete felhőben,
fény gyullad az éjszakában éppen még időben.
Parázsló fénysugár szeretetet áraszt,
de minden titkos fényre nem kaphatunk választ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése