Németi Csaba
Otthon
Ülök a széken.
A meleg konyhában élnek az emlékek.
A konyhaszekrény zöldje Anyám kezétől
fényesedik.
Énekel közben.
Szerette az ibolyák kékjét.
Kanál és villa zenél, tányér fehérje csillog,
mikor a helyére teszi.
Halkan zizzen az abrosz.
Seprűvel kezében rózsákat hall
beszélgetni.
Fáradtan habzik a lepedő a karján.
Vasaláskor forró gőzben fürdik –
Elnémulnak a dalok.
Sóhajtva ül a hokedlire.
Fájós lábát sámlira teszi.
Tű villan az ujjai közt.
Ruhán gyógyult szakadások.
Haját igazítja. Körme töredezett kissé.
Felszítja a kályha parazsát.
Ráteszi a vacsorát.
Apám lép be. „Elfáradtam.”
- mondja.
„Én is” – Mosolyogva néz rá.
Elment.
Mit adhatott
– rám hagyott
Mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése