Egyed Emese - Szó, szellő

Egyed Emese

Szó, szellő

Neki, hiszen leszaggatta a hársak
koronáját; a vasingek urának,
a sisakforgók számontartójának,
neki feszítsd a lándzsa hegyét, alkony,
alkony szele, segítőm, végrehajtóm.

Csak annyira bántsd, hogy ne közelítsen,
soha vizembe korsót ne merítsen,
soha ne álmodjon kertünk világló,
sarjadni vágyó repkényeiről;
a fűről, ahová holdak hevernek,
a szőlő csuklójáról, bokájáról,
a harmatszületésről, -száradásról,
a fényesedő útról, mit a lelkek
mezítláb egy irányban végigjárnak,
közelébe jutnak a jó homálynak:
sejtjeikben sem lakik félelem.

Jó szó, jó szellő, légy te fegyverem.
S ha őt nem tartod távol perceimtől,
engem kapj fel láthatatlan levélként,
elmúlni vágyó semmi lebegésként;
vigyél el, rejts el, jó szó, édesem.
Szép a halál és szenvedéstelen.
És a csönd is szép, szenvedély nem bántja;
menj, szél, hírem se fordítsd evilágra.