Albert Ferenc - Október hatodika

Albert Ferenc /Gufi/

Október hatodika

Ezernyolcszáznegyvenkilenc,
október hatodika.

Tizenhárom tábornoknak
az ítélet meghozva.

Halálba készülnek mind egyként,
búcsúlevelük már szárnyra is kélt.
Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid,

Kiss Ernő, Schweidel József,
velük lőpor, s golyósortűz végez.
Kiss Ernőt a lövedék
csak a vállánál érte,
de három katona áll fölébe,
s gyilkos golyók röpülnek fejébe.

Most a kötélre ítéltek jönnek:

Pöltenberger Ernő, Török Ignác,
Láhner György, Knezich Károly,

Nagy Sándor József.
Leiningen-Westerburg Károly,
Aulich Lajos, Damjanich János
és végezetül Vécsei Károly.

Miután a búcsúmondatok
büszkén elhagyják az ajkukat,
a bitófák árnyékában
már emelt fővel állanak.

Török Ignácnak megáll szíve,
holtan rogy le bitófa elébe.

Sorra feszül mindnek kötele,
miközben végzi aljas munkáját
hidegvérrel Franz Bott hóhér.
Néhány garasnyi a munkabér,
és midőn az áldozata halott,
lehúzhatja annak díszruháját,
s már is viheti magával legott.
A meggyalázott tetemek
így, mezítelen hevernek
a véres bitófák tövében.
Aljasul közszemlére téve,
amíg estére földet húznak
a megdermedt, kihűlt testekre.

Közben Pesten, másik hóhér,
még ugyanezen a napon,
ítéletet hajt végre
gróf Batthyány Lajoson.
Főbe lövi az első
szabad miniszterelnököt.
A Habsburgok bosszúja,
ezzel még be nem fejeződött.

Keringnek fejemben
a fent említett nevek,
kiket a szabadságvágy
ily halálba kergetett.
Egy némelyek magyarul
talán nem is beszéltek,
De pecsételte vérük
a legszentebb eszménket.

Nemzetem borulj térdre
e hősök emlékére!
És írja fel a kék égre
mécsesek lángoló fénye:
Lehet büszke magyarnak
akármily mostoha sorsa,
s az élet bárhová sodorta,
Vértanúit nem feledi el soha!