Ladányi Mihály - Óda

Ladányi Mihály

Óda 

Várost emelsz a poros pusztaságon,
folyót terelsz és embert új irányba,
s az utak fényes fogsorai közül
kilátásként gépek robaja rebben -

Egyik kezedben életet szorongatsz,
felszabadítasz és megtöltöd a lelkünk,
másik kezed a messzeségnek lódít,
és nem tűröd, hogy kifújjuk magunkat.

Olajos vagy, izzadtságszagú, mégis
az asszonyok neked bontják az ágyat,
teherbeesnek és jajgatva szülnek,
hogy nevedet minél többen viseljék -

Ereid a vértől szinte sajognak,
néha azt bántod, aki halna érted,
és rezzenetlen tűröd, hogy az undok
nyálkás férgek mászkáljanak rajtad.

Ó, gyönyörű, vad és félelmetes vagy,
néha nem értlek, ámde úgy szeretlek,
hogy egyszer majd, ha békességre biztatsz,
valami harcban meg is halok érted.