Nagy Horváth Ilona
Időtlen
Ültömben is
összerogyok,
csikorog
vállamban az ín.
Nyomorúságos
kérdőjel.
Kín ül meg
a szétnyíló
csigolyasoron.
Lélekben kezet mosok.
Érintések csorognak
engedelmesen,
megannyi hiábavaló
mozdulat,
valami élhető
után tapogatózva
szerzett
gazdátlan
nyomok.
Ujjak…
A test szemei.
A látásnak is megvan
az ideje.
Nekem most nincs időm,
csak ülni vakon,
ölembe ejtett
homályos
ujjszemekkel.
Elmaradt
evangélium.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése