Szeitz János
A te varázslatodban
Látlak!
Ez vétkemért,
szerelmem büntetése:
Lelkemben kibontva
őrzi képed.
Ami szép földön és az
égen
Színekben, formákban
és a mozgás
Sokasága, a világ
örökkévalósága,
Együtt Tebenned a
vonzás és
A távolságot őrző
taszítás.
Csillagrendje; a
fényüket tékozló Napok
A káosz
kiszámíthatatlan valósága;
A megértés döbbenete,
a titkok
Konok hallgatása; a
fotonok remegő
Száguldása; az
elektronok önfeledt körtánca;
A sejtmagok
szorgalmas osztódása;
Az anyaméh
világmegtartó bűvölete:
Az életteremtés, a
lét és az elmúlás…
Látod!
Mind csupa burjánzó
nagy szavak.
Ne engem ítélj el
Kedves, magadra vess:
Te hasítottad ki
konok lelkemben
Errefelé az utam. A
lélekben keresni a világot,
Mert a Te
varázslatodban éli a világgal
magányát minden
éjszakám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése