Jóni Barna - Holtak éjjelén ...

Jóni Barna

Holtak éjjelén ...

Ha meghasad a tudat, éjben a nappal,
világít ezernyi csillag teljes öntudattal.
Most fényes utakon közénk gyertek,
ti is, kiket már rég elfeledtek.
Nevetekre az emlékezet is nehezen találja a szót,
a rosszat mind elfeledve, s idézve a jót...
Könny csordul szelíden, és néma a fájdalom,
mázsányi terhek könnyűvé lettek a vállakon.
A széllel hallgat csendben a lélek,
gyertyaláng se rebben, dermedni téved.
S a két világnak kapuján megjelennek...
Elöl jönnek a szentek, mögöttük az árva lelkek,
kissé megszeppentek...
Múlik az idő, számolatlanul égnek a gyertyák,
Állnak búsan, fényükben hajladoznak a fejfák...
Tékozló fiúk, gyenge lelkű eltűnt leányok,
most mind sorba álljatok, a fény nem válogat,
kíséri árnyatok...
Ti is, kik megrekedtetek a két világ között,
mert lelketek még nem,
csak testetek, mi gyászba öltözött.
Ez éjjel újra értetek égnek a lángok,
s felröppennek ezernyi emlékszilánkok,
tűzben elülve újra emlékké váltok...
Egymásba fonódnak imára az ujjak,
az égi lények is rendre elhalkulnak,
szó se rebben, a lélek mormol csak imát,
a gyász sötét szemekbe könnyeket kormolni vágy...
Szabadon járnak lelkek és árnyak
e sötét világból, már mind hazatalálnak...
Ma legyen fény, vakítson az éjjel,
ismerjetek szerető szenvedéllyel
mindenre, mi szép volt és öröm,
mert túl e tudat-hasadt világon,
majd én is fénybe rejtőzködöm.