Gubcsi Lajos
Léthatárzár
Cselvetés a színlelt
szenvedés
A visszafolyó könnyek
Hogy csak neked legyen könnyebb
Míg nekem a véknyam rágja a ráragadt véreb
Ocsúdok az ocsúból, a rám rakódott foltok
Vörösök. Learatott érzelemkazlakról álmodok
Arról, hogy honnan hová leszek, ha meghalok
S ha fáradt testemből mégis az örök vér csorog
Csak folyik, s ha csal, visszafelé, elhagyott életem
Tilos-piros az arcom, már nem rejtegetem
Rohannak szívüket rágcsálva az emberek mellettem
S végképp nem tudom, ha voltam, most hová lettem
Elkísér-e az arcodon aláhulló zápor, friss könnyed
Kitagadsz-e emlékedből, és nememet nélkülem becézed
Suttogok, hangtalanul, mint a megrögzött előre-halottak
Már nem látsz? Te még megvagy?
A visszafolyó könnyek
Hogy csak neked legyen könnyebb
Míg nekem a véknyam rágja a ráragadt véreb
Ocsúdok az ocsúból, a rám rakódott foltok
Vörösök. Learatott érzelemkazlakról álmodok
Arról, hogy honnan hová leszek, ha meghalok
S ha fáradt testemből mégis az örök vér csorog
Csak folyik, s ha csal, visszafelé, elhagyott életem
Tilos-piros az arcom, már nem rejtegetem
Rohannak szívüket rágcsálva az emberek mellettem
S végképp nem tudom, ha voltam, most hová lettem
Elkísér-e az arcodon aláhulló zápor, friss könnyed
Kitagadsz-e emlékedből, és nememet nélkülem becézed
Suttogok, hangtalanul, mint a megrögzött előre-halottak
Már nem látsz? Te még megvagy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése