Szeitz János
Késő őszi ködben
Késő őszi, hűvös
csend ül odakint,
És én bénán fekszem
idebent.
Értelmetlenek a
tárgyak köröttem
Kifakult az öröm, és
vele a gond is.
Gubbaszt az utca a
ködben hallgatag,
Most kellene indulni,
de hová?
És miért, hiszen
sehol sem várnak már
Céltalan bolyongás
vigaszt nem ad…
Menekülésemhez végső
reménységem
Botor, szeszélyes
ábránd volt csupán
Élni vágytam a
szeretet mámorát:
Elkésett lobbanás
volt, hogy megélem.
Mert míg éltem
vágytam, de nem találtam
Az egyetlen
asszonynak a kezét,
És hangját, mely
derűsebb télbe kísér.
Mégis, legyen áldott
mind, akik voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése