Harcos Katalin - Holdudvar

Harcos Katalin

Holdudvar

Lassan az esti homály belep.
Vágtázó fellegeket hajszol a szél,
Holdfény űz csalfa játékot veled,
s csodát varázsol körénk a tél.
Aranyló fénykaréj öleli
ragyogó fényű jégudvarát,
s míg a felhő a csillagot elfedi,
a telihold nevetve néz rajta át.
Csodámtól ámulva, gyönyörködve állok.
Úgy szeretném veled ezt megosztani,
de közénk feszülnek végtelen határok,
és csak versben tudom elmondani.
Ha hozzád bújva lesném az eget
hallgatva, amint nekem magyarázod,
dupla öröm lenne, kettős élvezet,
hogy tanítasz, miközben velem látod.
De ím, magamban állok az ég alatt.
Csak sóhajom oson megint feléd...
A Hold csúfondárosan rám nevet,
majd álomra hajtja ezüst fejét.