Nagy Horváth Ilona - Távol

Nagy Horváth Ilona

Távol

Kormorán egek… szemeinkre hull a
távol, álmos alkonyok árnyain
át szitálja óaranyát a fény,
s mereng,

hány nap álma ring odafenn a fészkek 
elhagyott bús langymelegén, hol a
csendfiókák szárnya alól pihéz
az est.

Ághegyekre szúrt mohos illatot fest
lusta kedvvel, várakozón az ég,
lopva lép a vad, elidőzne még
az ősz

bokrain mélázva a büszke szarvas,
szélbe tartott orrhegye néma jel,
már avar közt surrog a róka, és
tél jár.

Menni kell… bolond, szemeinkre hull a
távol, álmos alkonyok árnyain
át szitálja óaranyát a fény,
s mereng,

hányak álma zsong odabenn a félszek
elhagyott, szép vágyelegyén, hova
lopva lép a láz, s elidőzne még
a csend.