Csukás István
Nincs mérték
Az alvilágnál mélyebb
e kopár
magány. Csontig meztelenedett tájék.
A táj is: ón halszáj tátog, ősz, nyár
nyálkás varázsa, gyermekkori lágy ég,
a naívan rettenetes, határt nem
tűrő vágy szemrehányóan vallat -
rémülten járok az örökre zárt szem
mögött, szűz kéj forrósága altat,
mintát nem talál, hódít hát felérve
vakon, fölénnyel arcpirító vérbe,
alázva győz le, hogy tudjam meg ...
magány. Csontig meztelenedett tájék.
A táj is: ón halszáj tátog, ősz, nyár
nyálkás varázsa, gyermekkori lágy ég,
a naívan rettenetes, határt nem
tűrő vágy szemrehányóan vallat -
rémülten járok az örökre zárt szem
mögött, szűz kéj forrósága altat,
mintát nem talál, hódít hát felérve
vakon, fölénnyel arcpirító vérbe,
alázva győz le, hogy tudjam meg ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése