Szijártó Péter
Arcok a felhők felett
A felhők felett is emberek élnek,
Legalábbis a csillagok erről mesélnek,
Valami városról beszélnek a szelek,
Amit elrejtenek előlem a fellegek.
Egy hosszú, hirtelen napon,
Arc nézett le rám s zörgette ablakom,
Kitártam neki a szívemet,
Felém repült és beleszeretett.
Azután mégiscsak odafenn maradt,
Én is csak úgy tépelődtem a felhők alatt,
Arra vártam, hogy egyszer lejöhet,
Hiába tudtam valahol, hogy sohasem lehet.
Irigylem a felhőket most, bár némelyik,
Azt sem tudja milyen jó nekik,
És azt sem milyen lehet itt belül
Gombostűfejnyi pici tehetetlenül.
Legalábbis a csillagok erről mesélnek,
Valami városról beszélnek a szelek,
Amit elrejtenek előlem a fellegek.
Egy hosszú, hirtelen napon,
Arc nézett le rám s zörgette ablakom,
Kitártam neki a szívemet,
Felém repült és beleszeretett.
Azután mégiscsak odafenn maradt,
Én is csak úgy tépelődtem a felhők alatt,
Arra vártam, hogy egyszer lejöhet,
Hiába tudtam valahol, hogy sohasem lehet.
Irigylem a felhőket most, bár némelyik,
Azt sem tudja milyen jó nekik,
És azt sem milyen lehet itt belül
Gombostűfejnyi pici tehetetlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése