Berze Tünde - Időtájakon

Berze Tünde

Időtájakon

Fagyos reggelen mezítelen valóm,
mint gyűrt inget magamra gombolom,
s liluló ujjaimmal reszketeg matatok,
fejem felé ágaskodó gallérommal.

Fonnyadó fény omlik arcomra,
idő hamva csillog hajszálamon,
megtompult tekintetem elúszik,
messzi, nagyon messzi égi tájakon.

Kékbe olvadt nappalok s éjjelek
homlokán tündöklő fényjáték,
szép lassan elmúlik minden kín.
 
Hallgatom hogyan zokog a csend,
haldokló emberséggel oldalán,
kárhozatba hulló tegnapok porán