Pilinszky János
Húsvét margójára
A gyónás szentségében titokzatos módon mindig jelen van ez a drámai pillanat.
Semmiféle önelemzés és semmiféle bánat nem pótolhatja ezt az értéket. A
lelkiismeret-vizsgálatot és bánatot csakis a gyónás emeli valamiféle
hasonlíthatatlan drámai történéssé, konkrét erejű mozzanattá. A gyónással
küszöböt lépsz át, mely a bűn rabságából Isten szabadságába vezet. Fellélegzel.
Megtetted a nagy lépést. Látszatra alig „történt” valami; „cselekedeted” isteni
közegben játszódott le. Csak csöndes ujjongásodon érzed, mennyire valóságos
szabadulásod.
De épp ez a titokzatos „cselekvési mozzanat” magyarázza azt, hogy el is lehet szokni tőle. Erő, és újra és újra elhatározás kell minden egyes gyónáshoz, mint minden valódi cselekvéshez. S már a cselekvés „misztikájához” tartozó kérdés volna azt megfejteni, az ember miért hajlamos a restségre akkor is, mikor az rabságot, rosszat, árnyékot jelent számára, s miért rest megtenni a döntő lépést, mikor az a szabadságba, örömre és világosságra vezet?
De épp ez a titokzatos „cselekvési mozzanat” magyarázza azt, hogy el is lehet szokni tőle. Erő, és újra és újra elhatározás kell minden egyes gyónáshoz, mint minden valódi cselekvéshez. S már a cselekvés „misztikájához” tartozó kérdés volna azt megfejteni, az ember miért hajlamos a restségre akkor is, mikor az rabságot, rosszat, árnyékot jelent számára, s miért rest megtenni a döntő lépést, mikor az a szabadságba, örömre és világosságra vezet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése