Berze Tünde - A Legkedvesebb ...

Berze Tünde

A Legkedvesebb…

Éltem magányommal,
mint hű rabszolga,
kiből elveszett a remény,
s megcsömörlött vére,
megfeszített világom,
kénye-kedvére.

Lomha éjjelek,
unalmas, fáradt percei,
tekeregtek ágyam szélén,
s vágyaim elrejtőztek,
némán bujdokoltak,
szívem sötét zugaiban.

Már nem hittem a fényt,
de ösztöneim belém martak,
s leereszkedő lét-ködök
sötét függönyén,
átsütött egy halovány pír,
megállt szemeim íriszén.

Magamban őrzöm e pillanatot,
s nem merülhet többé
fondorlatos magány mocsarába,
pedig összeszorított ajkaimból,
forrón fakad ki vöröslő vérem,
s úgy fáj, ég, sajog a kín,
de el még sem ereszthetem,
hisz bennem kelt, sarjadt Ő,
emberek között a Legkedvesebb…