Csorba Győző - December

Csorba Győző

December

Tél van, meztelen ág-bogak
kúszálják a kerek holdat; a rettegő
       földön félve kisér rideg
árnyékom. Valahol bárcsak akadna meg!

Mért juttatja eszembe, hogy
senkim sincs, egyedül járom az életet,
       mért juttatja eszembe, hogy
nincs jól így, valamit kellene tenni már.

Vígan tartja elém meleg
karját néhol a fény, átnyul az ablakon. -
       Ó, én nem mehetek be: más
nyugszik székemen és más gyüri ágyamat.

Szél ingatja a fák fejét,
rebbenten riadoz, fut föl-alá az árny,
       mint a bánat a szívemen:
rebbenten riadoz, s jaj, soha nem hagy el.