Kováts Péter /Skorpió/ - A múló idő

Kováts Péter /Skorpió/

A múló idő

Elárvult napjaim szürke pora
kora reggel mosolyt fakasztana,
ha nem volnék oly álmos látni,
hogy hullik a feledés végtelen kútjába
minden, szerencsétlen eltévelyedésem.

Pedig mily fontos volt "akkor",
mindegyik apró, csillogó szeme,
s, hogy csikorgott fogam alatt,
a tehetetlenség keserű dühe.

Az idő bólogató kereke bekattan,
s meg nem áll csak gondolatnyit,
Tik meg Tak űzi szakadatlan,
a mutatókat, forgató kallantyúit.

S bár nincs még oly mérték kívüle,
mi egyforma lenne ennyire,
a nap a perc s az óra.
Mégis ha Őt várod, úgy tűnik,
hogy csigalassúsággal kattan,
s a Vele megélt csodák alatt,
féktelen őrültként rohan.

S ha eltűnődsz életed folyásán,
idézve elmúltat, - derengő jövőt,
mily soknak látszik, mit megéltél,
s mily kevésnek mi hátravan.