Füst Milán
Köd előttem, köd
utánam…
Mint akit hordó
tetején a saját horkolása ébreszt,
Nem tudja, mint
kerűlt oda,
Körötte pókok,
dongafák s lábatlan bábok furcsa népe s fázik is…
Ugy ébredtem rá egykor
én, hogy itt vagyok…
Ahonnan jöttem, –
jobb dolgom volt ennél, esküszöm.
Lehettem bármiféle,
tetszésem szerint s nem volt szivem,
De táncolhattam itt
és ott… megértitek? Szeszélyes voltam, illanó
S ha elfáradtam, kis
körömben bárhol bujtam el, – lappangtam titkosan.
Több rejtély volt a
lét nekem s több édesség: oly jó volt álom mélye meleg köpenyed!
S időnként lengedezni
zúzmarák felett, vagy lenni sajátmagam jégvirág
S pattogva,
kerengőzve kivirágzani egy sötét ablakon.
Homályos udvar ez,
amelyre gondolok.
Itt éltem én e lét
előtt, tudom. E helyt rejtőzött álmatag’
Függőleges és lassú
életem.
Egy asszony állt a
kút előtt és bölcsőt ringatott…
S én néztem őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése