Turza Sándor
Egyszer még
Egyszer még
Korom gyeplője feszül kezembe,
bölcsességemmel húzok ponyvát
a szelekre, átlátszó, sós víz
ereszkedik ráncokkal telt szememre.
Nem kellene már érezni, de bennem
érzésménesek járnak, a szerelem taváig
széles ösvényt vágnak.
Magam is egy lovas vagyok, érzem,
kényeztetni vágynak engem a habok,
lovamat hagyva a fürdőző nap mellé csobbanok.
Édes víz vesz körbe arcomról
a ráncokat letörölve.
Lelkembe csobogó patak fakad,
ajakamon ezer kimondatlan szó marad.
Tudom, hogy már érezni nem volna szabad,
de az életben talán az utolsó ez a pillanat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése