Babits Mihály
Sok súlyos álom
Sok súlyos álom háborít gyakorta
amilyen álma senkinek se volt
és lelkem mint az óriás retorta
amelyben egykor Isten főztje forrt
midőn a világ tésztáját sodorta
remekké gyúrva a sötét gomolyt
hogy bár nem édes, ékes lett e torta
s diszíti fellül a nap és a hold.
Igy lelkem új világok vegyedénye
de zárt edény és szája, csőre nincs;
az én szobámnak nem nyílik redőnye
az én kincsem elásott, néma kincs
az én álmom felejtett, régi álom:
saját szivemnek kulcsát nem találom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése