Horváth István - Néha

Horváth István /Pityu/

Néha

Néha elszöknék a hétköznapok elöl,
Néha messze vágyok ettől.
Hiába fényes ez az arany kalitka,
Hiszen a rabság a titka.

Szavak, ha vannak is semmit se ígérnek,
A lépcső aljáig érnek.
A szép mezők a holddal együtt várnak rám.
Mondd hol terem a szabadság!?

Üresség tölti be a végtelen teret,
Elhozva a hideg telet.
Zúzmara lepi el vacogó szívemet.
Égető jeges ívekben.
 
Hogy ki vagyok? Lassan már magam sem tudom,
A mélység néz rám mint, szurdok.
Most könnyeim ólom golyókra cserélném,
Mert azt könnyebbnek érezném.

A szél mint homokszemecskét fúj, odébb űz.
Bár lenne egy kis meleg tűz,
Mi felolvasztana és szabaddá tenne.
Rom alatt élni nem lehet.

Tovatűnő tenger idők kelnek lábra,
Hát ez a magány nagy ára.