Lelkes Miklós - Nyári hőség

Lelkes Miklós

Nyári hőség

A hegyek körbevesznek,
mint behunyt, nagy szemek.
Mező. Kalászok kékbe
átlengenek,
de minden mozdulatsor
kilép, majd visszalép.
Szikkadt magát becsapja
fűszagú nép.
Napisten korbács lángol,
de románc is terem:
fehér lepkepár libben,
táncszerelem.
Éden kígyócska lusta,
senkit sem csábít el:
- Tudás alma? Az ész itt
kit érdekel?
- Hát, bizony, senkit, senkit,
- mondom - e kis világ
magyar. Ó, ősi, hősi
maradiság!
Napisten korbács-lángja
csak a szegényre csap.
Itt jelent egy rossz múltba
indítanak.
Múltba, mely földre húzó.
Hőség dögleszt, honol.
Ó, itt hiába gyúl ki
csipkebokor!