Wass Albert
Jegenyék
Állunk egymástól
messze-távol,
és minden álmunk
messzeség.
Vagyunk bús, árva
óriások,
rekettye-raj közt
büszke Mások:
idegenek és jegenyék.
Valahogy úgy találunk
egymáshoz,
ahogy élünk, ahogy
vagyunk,
s ahogy majd
meghalunk.
Ha néha fáj az
árvaságunk,
és a szívünk már
nagyon éget,
meglátogatjuk bús,
magányos
testvéreinket:
jegenyéket.
Megkérdezzük: hogyan
aludtak?
Megkérdezzük: még
meddig állnak?
és elmondjuk, hogy
milyen bölcsek,
mert mindent
messziről imádnak.
Olyankor halkan
elcsitul a vágyunk
és szertefoszlik
minden messzeség,
s a szellő ajkán
elbeszélgetünk,
mi ketten, akik így
magunkban állunk,
és ők, a jegenyék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése