Tekse József - Tél van

Tekse József

Tél van 

Zúg az erdő, vad szél járja,
csizmája kérget koptat,
levél sincs már, az ősz elvette,
utána a vad tél baktat.
Hó subája, jég szakálla,
fagyos most a mosolya,
rögös úton és kietlen,
zakatol a kocsija.
Benne ülnek dermedt napok,
remeg minden, ami él,
nagykabátot, sálat, sapkát,
köt nekik a hideg tél.
Arcod pírját, jégtükörbe,
a vén kujon most meglesi,
csillag fényét két szemednek,
mint jó uzsorás, elveszi.
Megcsókolja lépted nyomát,
csizmád kérgét rágja már,
hegyek között, len a völgyben,
hó kunyhója téged vár.
Tündér vagy te, fátyol szárnyon,
repülsz mint a gondolat,
hazugságból, igazságból,
húzod fel a jégfalat.
Nem kérdezed, akarom-e?
Hogy minden évben itt legyél,
hisz olyan vagyok decemberbe,
mint egy fagyos kislevél.
De így szeretlek, ilyen szépnek,
hópelyhekkel táncolok,
puha, bársonytakaródba,
mint játszó gyermek megbújok.