Grigó Zoltán - Engedd még nekem

Grigó Zoltán

Engedd még nekem

Néha megálltam, és néztem riadtan,

ahogy szédülten rohan a világ,

közben magamban csendesen sirattam,

amikor kertünkben meghalt egy virág.

A hó elolvadt, majd újra leesett,

az elszáradt fű tavasszal kinőtt,

hányszor akartam már mondani neked,

de szavaim megrabolta az idő.

Madarak jöttek, és ősszel elszálltak.

sápadt napfény szántotta a ködöt,

az évek némán gyűrődtek egymásra,

sokszor hullott már lomb a fejünk fölött.

Hányszor akartam már mondani neked,

egy szívem legmélyén őrzött mondatot,

elmondani, mit is jelentesz nekem,

hogy aki voltam, még most is az vagyok.

Engedd most meg, hogy a füledbe súgjam,

mit jelent a szemed, a szád, a kezed,

hogy elmondhassam újra, meg újra,

milyen rossz lenne, ha nem lennél nekem.

Megállítom a nagy, forgó kereket,

ne szálljanak el hiába az évek,

engedd még nekem, hogy szeresselek,

jobban, mint ahogy szerethet az élet.