Kun Magdolna - Márciusi napfény; - Édes tavasz; - Tavasz ébredés

Kun Magdolna

Márciusi napfény

Tavaszt csalt arcomra a márciusi napfény,
álmodozón szép, lágy melódiát,
mely feledtette velem, hogy átfagyta a tél a lelkemben kongó rideg muzsikát.

Most virágok virulnak a messzi hegyeken,
patakok víztükrét kékíti az ég,
erdők zümmögik a madarak dalát,
melyek szívembe éneklik az élet ütemét.

*

Édes tavasz

Tavasszal megújul a világ,
virágruhát ölt a rongyokba bújt élet,
a szürke napok kiszínesednek,
s a kezek szorosabbá válnak
mikor összeérnek.
Tavasszal minden olyan más,
átfrissül, kizöldül minden száraz ág,
érzéseink is kigubancolják,
téli fagyba sápadt létünk kusza fonalát.
Mert a tavasz Istenadta áldás,
melegvérű jóság az emberlelkeknek,
olyan erőteljes hitet adó remény,
melynek földi bizonysága
égben köttetett.

*

Tavasz-ébredés

Reggel, ha párnádra könnycsepped buggyan,

s fáradt arcodon szétgurul kicsit,

tárd ki az ablakod, és elmélyülten hallgasd

a tavaszt zsongó élet madárdalait.

Mert mi lehetne szebb, napfényt áldó ének,

mint a csöppnyi madárkák csicsergő szava,

melyek úgy harsogják körbe fásult szívünket,

hogy kacagásra vált az élet-panasza.

S míg mosolyogni tudunk, nincs oly sötét bánat,

mit át nem lehet festeni élénk színűre,

mert a mosoly égi kékje az a lélekfesték,

mely szivárványt ragyog a szívréseibe.