Millei Lajos
Végső dobbanásig
Kihűlt tájak hófödte varázsán
fehérnek látom az arcodat,
szembogarad barnul a horizont határán,
s homlokod selymét már fedi az alkonyat.
fehérnek látom az arcodat,
szembogarad barnul a horizont határán,
s homlokod selymét már fedi az alkonyat.
Ó, hányszor festettem zöldszájú rétre
mosolyod félkaréj bíborát,
hányszor kergettem felhőt az égre,
hogy árnyéka legyen a koronád.
mosolyod félkaréj bíborát,
hányszor kergettem felhőt az égre,
hogy árnyéka legyen a koronád.
Már ötvenhat téltől deresedik hajam,
csendesedik bennem az érverés,
a rajongásom immár gazdátalan,
de örökkön él az emlékezés.
csendesedik bennem az érverés,
a rajongásom immár gazdátalan,
de örökkön él az emlékezés.
Az álmok mezsgyéjén segíts még nekem,
karolj fel, ringass, mint hajdanán,
reménykovászodtól a lélekkenyerem
még sokáig friss marad, jóanyám.
karolj fel, ringass, mint hajdanán,
reménykovászodtól a lélekkenyerem
még sokáig friss marad, jóanyám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése