Csoóri Sándor
Kutyával a tavaszban
Május van újra, jó
kutyám!
Virágoznak az orgonák.
Régen még prüsszögtél tőlük daliásan,
és meg is ugattad őket,
mintha betolakodó galambcsapat
szállt volna le eléd a kerítésre.
Én csak mosolyogtam ilyenkor rajtad,
mint nagyszájú cirkuszi bohócon,
aki egy lengő pókfonálon
telefonál a Holdba.
Mi történt veled mára, hű kenyeresem,
hogy olyan egykedvű lettél,
mint a gyöngyvirágra vizelő agglegények?
Figyellek: lótsz-futsz ide-oda,
emelgeted reumás lábad,
és csak hallgatom, hogy ferde árnyékából
kis, barbár elégiák csobognak felém.
Ki hitte volna, hogy egyszer
ilyen csobogásban
búcsúzkodom a tavasztól én is,
aki mindig az orgonák és a földi szeretők
bolond költője szerettem volna lenni?
Gyere, négylábú lélek,
induljunk el a hegy felé.
Azé a táj itt, azé az elfogyhatatlan ég,
aki veszíteni és távolodni mer
és haragudni saját szívére.
Gyere, mire a csúcsra érünk,
egy egész erdő szakad le rólunk,
mintha az életünk szakadozna le darabokban,
és már csak meleg szél mozgatná csontjainkat.
Virágoznak az orgonák.
Régen még prüsszögtél tőlük daliásan,
és meg is ugattad őket,
mintha betolakodó galambcsapat
szállt volna le eléd a kerítésre.
Én csak mosolyogtam ilyenkor rajtad,
mint nagyszájú cirkuszi bohócon,
aki egy lengő pókfonálon
telefonál a Holdba.
Mi történt veled mára, hű kenyeresem,
hogy olyan egykedvű lettél,
mint a gyöngyvirágra vizelő agglegények?
Figyellek: lótsz-futsz ide-oda,
emelgeted reumás lábad,
és csak hallgatom, hogy ferde árnyékából
kis, barbár elégiák csobognak felém.
Ki hitte volna, hogy egyszer
ilyen csobogásban
búcsúzkodom a tavasztól én is,
aki mindig az orgonák és a földi szeretők
bolond költője szerettem volna lenni?
Gyere, négylábú lélek,
induljunk el a hegy felé.
Azé a táj itt, azé az elfogyhatatlan ég,
aki veszíteni és távolodni mer
és haragudni saját szívére.
Gyere, mire a csúcsra érünk,
egy egész erdő szakad le rólunk,
mintha az életünk szakadozna le darabokban,
és már csak meleg szél mozgatná csontjainkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése