Harcos Katalin
Nyúlj át a semmin!
Első idegenséged rég
elfoszlott,
találkozásunk béna
percei tovatűntek.
Valamikor rést vájtál
csendemen
és utat törtél a
dermedtségben felém.
Napfényt hoztál, s
álmos telemben
rád nyitottam vágyaim
tavaszát,
hogy láss, érezz,
ismerj, szeress meg!
Fogd hát a kezem, és
kísérj a táncba!
Esti szélben
hajladoznak kívánságaid,
s felém úsznak az
időben. Megérkeztél.
Köss ki nálam, és
nézd, mit adhatok:
feléd nyújtom
fájdalmak koszorúját,
az édes kínt, hogy
elveszíthetlek…
add át te is nekem,
mi lelkedig hatol!
Nyúlj át a semmin,
hogy megérints!
Hajolj homlokom hűs
domborulatához,
tüzes arcod simítsd
arcom pírja fölé!
Ősz hajad
ezüst-selyemre vált,
arcod ezernyi ránca
víg mosolyra.
Fáradt vállad támaszom
ma már,
s ha bot kísér,
szememben táncba hív
és elringat lépted,
mert szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése