Hollósy Tóth Klára
Tavaszi ragyogás
Sziromszoknyába
pompázik már minden,
a kék ég szemén
fenséges áhítat,
simogat a nap,
kedvével, átitat,
illatokat hint
harmatkönnyeivel.
A napsugárfény langy
meleggel verseng,
elméláz közben
csendben a tapintat,
az égalja lágy
rózsaszínben pirkad,
rigó és csalogány
kórusban felcseng.
A friss létre éledt
fűszálak között,
hangolja új hegedűjét
a tücsök,
s az aláterített rét
beleszeret.
Hordozza dalát szét a
szél hírvivőn,
átér hozzád Uram,
téren és időn,
s mindent köszönve
hajt térdet és fejet.
*
A hajnal harmatán
Habfehér fodrok
futnak át
a messzi ég
hajnalharmatán.
Új fényt szitál,
vigasztalást,
lángarcú örökké
folytatást.
Dalt zeng a széllel,
örömöt,
nincs, mi győzhetne
erején,
játszik smaragdján
reszketőn
nyitányt, a
kárminszínű fény.
Új koszorút fon a
remény,
csicsereg a hűs bokrok
alja,
himnuszát dalolja a
fény,
a rigókkal dalra
fakadva.
*
Új tavasz
Ritkul a mogorva,
zord tél borúja,
új napot ragyogtat
fenn égi kéz,
a hajnal résein
lassan kigyúlva
a napkirály már
trónusára ér.
Tavaszillatot
lebegtet a róna,
hűs csermely csorog mormoló
zenét,
ébred az élet
szellőritmusokra,
hírnököt küld, friss,
kicsi gyermekét.
Az aranyló ég
harsonái zúgnak,
visszahangzik az
időtlen messzeség,
a végtelenség vágyai
dalolnak,
felszikrázik a
tisztafényű ég.
Ontja a nap sugarát a
tájra,
zsong a tavasz csodás
muzsikája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése