Ódor György
Hársillat
A vidámság
hársillatát
méhzümmögéssel adja
át
a nyár, s hinti
virágporát.
Már sárgul a
búzakalász,
zengő lidérc a déli
fény,
levegő reng tó
peremén.
Ritkás mosoly a
büszkeség
szűk szememben, a
holt árnyék
lángos pipacsoknak
köszön.
A vad tüzesség
pörkölőn
esik tarkómra, és a
bőr
felissza a
ráfröccsent sört.
Élet és halál nyara
leng,
érlel gyümölcsöt fent
és lent,
kinek mi jutott, hol
ébredt.
Álló gépkocsisor
felett
fuldoklik a torz
istenség,
s teríti
bűzleheletét.
Kelepelve fagyaszt a
gép,
zajos légkondi
döngicsél
a tehetősebbek falán.
Vállamon csüngő
tarisznyám
hordja hatvan nyár hű
porát,
s mint kinek nem ég
úgy ma már,
féltve őrzöm a
meleget,
vágyódva rád
emlékezek
a hárs hűs árnyéka
mellett.
Mert rád ez az illat
illett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése