Egyed Emese - Messze

Egyed Emese

Messze 

Számíthatsz rá, hogy előbb vagy utóbb
elveszíted szemed elől az ösvényt;
köréd kúszik a cserje, és a lomb
csalóka zöldjén túl a nap, a hold,
a külvilág más szabályok szerint
működik majd, mint ami most és itt
segíthet élni és tájékozódni

(mit is kerestél? tavaszi helyet
ábrándozásnak,

szónak, szerelemnek?
ó, telhetetlen!);

mint a mesében: erdei vizet
kóstoltál, s félsz, hogy állattá varázsol,
a tájat mégis magaddal viszed
(pedig a tájból éppen te hiányzol,
ha majd beilleszkedsz valami más
és kényszerű és vágyott állapotba);

mind üresebb szívvel ébredsz, naponta
felidézed a rügyező gyertyánost,
a gömbköveket egy patakmederben,
a szélcsendes időt, ha idehozza
a fényhullám a kéreg illatát,
más szabályok közt, de felejthetetlen
tájak emlékképével zsigereidben
harcolsz vagy tűrsz, sóhajtasz, mint a fák,

mint a mesében, bízol önmagádban,
amit nem bírsz le, minden bájolás,
számítasz rá, hogy elődbe is pattan
erdőmanó, segítő óriás;

valamikor fehér titkotokat
megértem majd, magam is ködbe veszve
(ti sarjadoztok terheim alatt):
virágzó vackorfáim messze, messze -